Már több évtizede élvezem Dél-Afrika vendégszeretetét, és ez az idő alatt szinte a teljes régiót bejártam. Bebarangoltam az ország minden szegletét északról délig, kelettől nyugatig, sőt a környező országokba is gyakran átutaztam. Bár az évek során több afrikai törzs mindennapjaiba bepillantást nyerhettem, egy régi vágyam teljesült, amikor végre eljutottam a himbák földjére.

A himbák ősei több száz éve költöztek a mai Namíbia és Botswana területére, az egykori népes népcsoport létszámát napjainkban már csak 20-50 000 közzé teszik. A Namíbiában élő Himba közösség lenyűgöző, mi a Spitzkoppe Nemzeti Park határában élőket látogattuk meg, akik a mai napig tartják a szokásaikat.

Swakopmundból utaztunk köves földutakon, míg megérkeztünk a terepjárónkkal a himba falu bejáratához. Délben értünk oda, a namíbiai nap könyörtelenül égetett, mintha az égbolt maga is egyetlen izzó kohóvá változott volna. Egy himba faluba látogatva szinte kötelező ajándékkal kedveskedni a helyieknek, ami egyben a tisztelet jele is. Mivel a sivatagos vidéken a víz a legnagyobb kincs, mi is 5 literes ivóvíz ballonokkal felszerelkezve érkeztünk meg, tudva, hogy számukra az éltető víz a legértékesebb ajándék. Younglife – aki a faluban él, beszél angolul és általában ő segít a kommunikációban és a falu bemutatásában – mivel férjem régebbről jól ismeri személyes ajándékként egy bőr szafari kalapot kapott tőle.

A falubéliek árnyékban behúzódva fogadtak minket, a felnőttek ültek, de a gyerekek zsibongva szaladoztak. Beszélgettünk kezdetben egyirányú volt, de rövid időn belül ők is egyre kíváncsibban kérdeztek felőlem. Olyan közvetlen viszonyba kerültünk és úgy összebarátkoztunk, hogy a kezdeti távolságtartás után mosollyal álltak kamerám elé.

Az általam meglátogatott falu kb. 20 kunyhóból áll. Ezek a házacskák fából és agyag keverékéből épülnek. A házak előtt ég a tűz, az asszonyok főznek. Amíg a férfiak a szarvasmarhákkal, kecskékkel kelnek útra, hogy újabb legelőket keressenek, addig a nők otthon tartják a frontot. Ők vezetik a falut, nevelik a gyerekeket, és csodás kézműves ékszereket készítenek.

Junglife körbevezetett és részletesen bemutatott és elmondott mindent arról, amit láttunk. A nők hajviselete jellegzetes, vajjal kevert, agyagos vörös pasztával formázzák, és gyakran díszítik gyöngyökkel, fekete bojtokkal, a házas nők fején pedig kecskebőrből készült korona ékeskedik. A kunyhóba invitálva megmutatták a krémet, amivel befestik a bőrüket, Az én kezemet is befestették, olyan lett mintha barna alapozót kentek volna rám. Szőke hajamat meg-megfogták és mosolyogtak közben.

Az európai hölgyek számára meglepő és szokatlan, hogy tisztálkodásra nem használnak vizet, testüket vörös föld és vaj keverékével készült krémmel kenik, a mosakodást illatos füvek füstölésével az ezekből készített krémek felvitelével oldják meg. Öltözékük hagyományosan csak néhány apró ruhadarabból áll, amelyek gyakran bőrből készültek, sok ékszert, például gyöngyöket, bőr karkötőket és láncokat viselnek. A leányokat a férjes asszonyoktól az különbözteti meg, hogy utóbbiak fején egy kecskebőrből készült kis koronaszerűség, úgynevezett erembe is van.

Ott tartózkodásunk alkalmával 10-12 hölgy és kb. ugyanannyi gyerek tartózkodott otthon és mindösszesen 2-3 férfi. A család felépítése más, mint Európában, itt egy férfinek általában két felesége van, ami attól függ, mennyi tehene van, mert ebben mérik a feleségek árat. A lányoknak az apjuk választ férjet, gyakran már egészen fiatal korban. A házasságkötéskor a vőlegény családja marhákkal fizet a menyasszony apjának (ez a menyasszonydíj, a lobola)

A fiúkat még a pubertás kor előtt szertartásban körbe metélik, s házasságkötéskor ők már férfinek számítanak.

Ebben az életközösségben a hölgyek általában munkaigényesebb feladatokat látnak el, mint a férfiak és a fiúk. Ezek közé tartozik a vízhordás, tűzifát gyűjtenek, tehenet és kecskéket fejnek, csirkét nevelnek, növényeket termesztenek, főleg kukoricát és kölest. Táplálkozásukat is ezek az ételek teszik ki, fő étrendjük a hús, a savanyú tej és kukorica zabkása, amelyet vadon termű gyógynövények és méz egészít ki.

A himbák tagjai a Mukuru istent imádják. Szerintük ő teremtet a világot, az embereket, az állatokat, s közvetítőként áll a fizikai világ és az ősök szellemei között. Hozzá imádkoznak, tőle kérik az esőt, a jószágok egészségét, isten áldását.

Látogatásunk végén kézzel készített ékszereket vásároltam tőlük, amelyeket rögtön magamra is tettem. Így elhoztam egy darab emléket a vörös homok királynőitől.

Szöveg és fotó: Fábián Gabriella, Dél-afrikai tudósító