Kevés szerkesztőnek adatik meg, hogy két világhírű művész, – ráadásul házaspár – alkotásait oszthatja meg olvasóival. Most ez történik önökkel. A Velencei karneválról Eszterhai Katalin, Kozma Pál-díjas írónő osztotta meg gondolatait, amíg a csodálatos fotókat Lajtai György többszörösen Emmy-díjra nominált operatőr készítette, akinek fotóit az utóbbi években több kiállításon is megtekinthették.

„Velencében mindig boldognak érzem magam. Nincs még egy ilyen város, árad belőle a világ aromája, amitől színes és fényes gondolatokkal van tele a fejem és beleálmodom magam a végtelen szépségbe. Nekem az idei karnevál jó néhány örömmámorban töltött napja tele volt meglepetésekkel. De nem csak nekem, mert férjem és utazótársam, Lajtai György is elvarázsolódott:„Szerettem volna mindent megörökíteni és ahhoz, hogy a képeim visszaadják a karnevál igazi arcát, néha bűvésznek kellett lennem. És mennyi látnivaló van ebben a mesék és álmok világában”

Farsangi lelkesedés, múltat idéző kosztümök, az éjszakák és nappalok fényében tündöklő tarka és varázsos haszontalanságok, a festett üvegből, porcelánból és papírmaséból készült maszkok valóságos műalkotások. Minden szédítő, szertelen, vágyakozó. A nagyvilági szalonokat idézi a hangulat, a díszlet maga az élő város. Zeneszó, hangos kacagás, boldog eltévedések, parfümillat, gyönyörű, szemkápráztató festett maszkok.

Az idei karneválon is, ami február 7-től 17-ig tartott, mindenki másnak akar mutatkozni, mint a hétköznapokban. Nemcsak a helyiek, de sokan jöttek más országokból is és mindannyian ugyanazt akarták: álarc mögé bújni, kosztümbe öltözni, felszabadultan örülni. A karnevál eltörölt minden kötelmet, társadalmi különbséget. Akárki lehetett hűbérúr, császár, madonna, égenjáró hold vagy éppen maga a ragyogó Nap.

A Szent Márk tér olyan volt, mint egy képes mesekönyv. Erre a néhány napra megelevenedett a velencei reneszánsz világ. Színek mindenütt, cinóbervörös, lilásszürke, aranyfonállal és gyöngyökkel hímzett harisnyás lábak ruganyos léptekkel jönnek – mennek. Talpig bársonyba, csipkébe, selyemköpenybe pompázó emberek. Van köztük prémekbe öltöztetett fejedelem, bibliai szegény, karmazsinpirosba sétáló tisztes dáma, feltűnően szép asszonyok, fülükben gyöngyökkel, látszik rajtuk, hogy szívesen hordják ékeiket, tetszelegnek maguknak.

Igaza van Goethe-nek, a német írónak, aki azt mondta: „A karnevál olyan ünnepség, amit voltaképpen nem is a népnek adnak, hanem a nép adja magamagának.”

De nem hagyhatom ki „házifotográfusom” mondatát sem: „Nézve a forgatagot, amíg fotóztam nőtt a lelkem és elhittem, hogy csak az örök dolgokkal érdemes törődni.

Szöveg: Eszterhai Katalin, fotó: Lajtai György