A produkció nemcsak egy új bemutató, hanem egy eddig még művészileg fel nem dolgozott történelmi trauma színpadi megszólaltatása is: a hortobágyi internálótáborok világát hozza közel a mai nézőhöz.

A történet középpontjában két sors találkozása áll egy vihar sújtotta, zárt térben: egy internált asszony és az idős Herczeg Ferenc alakja révén a személyes veszteség, a hit és az erkölcsi döntés kérdései kerülnek fókuszba. A tét látszólag egy temetés engedélyezése, valójában azonban az emberi méltóság megőrzése egy embertelen rendszerben.

A Jókai-díjas szerző saját megfogalmazása szerint a mű nem vádirat, hanem „számvetés”: azt vizsgálja, miként maradhat ember az ember a legnagyobb nyomás alatt. A darab egyik legerősebb állítása, hogy a zsarnokság legnagyobb nyomása alatt sem lehet „mindenki szem a láncban”, létezik a belső szabadságnak egy maradék tere, az a pont, ahol az egyén még dönthet.

Molnár Kristóf rendezése a dráma belső szerkezetéből kiindulva, tudatos és következetes színpadi formanyelvvel teszi láthatóvá a mű rétegzettségét. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatójaként nem külsődleges eszközökkel „teszi hozzá” a metafizikai dimenziót, hanem a szövegben jelen lévő transzcendens tartalmakat a legeredetibb megoldásokkal emeli ki, és sűríti színpadi jelrendszerré.

A halott fiú megjelenítése ennek kulcseleme: nem pusztán dramaturgiai effektus, hanem a jelenlét és hiány határán mozgó, erős színházi jel, amely finoman bontja meg a realista játékmód zártságát. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az előadás a történelmi szituáció konkrétságán túl egy tágabb, egyetemesebb értelmezési tartományba lépjen, ahol a látvány és a játék a morális és spirituális kérdéseket egyidejűleg teszi átélhetővé

A rendezés így nem pusztán múltidézés, hanem jelen idejű színházi esemény, amely a fiatal alkotói generáció friss történelemszemléletét tükrözi.

A produkció szakmai szempontból is figyelemre méltó: egy nagyszínház saját előadásként tűzi műsorára egy élő szerző új darabját, és hosszabb távon is repertoáron tartja. Emellett a bemutató Molnár Kristóf vizsgarendezése, ami külön tétet ad az alkotói vállalásnak. A szereposztás generációk találkozása: fiatal egyetemisták és a színház tapasztalt művészei közösen hozzák létre az előadást, ami izgalmas szakmai párbeszédet ígér.

Az Ámokfutó idők tehát nemcsak egy új színdarab bemutatója, hanem fontos kulturális esemény is: egy elhallgatott történelmi fejezet színházi feldolgozása, amely kérdéseket vet fel felelősségről, hitről és emberi tartásról. Az előadás arra keresi a választ, ami ma is érvényes:

Szereplők

Ujréti László, Nagy Enikő, Remzső Sándor eh., Márton Éva Izabella eh., Kiss Gábor, Fejes Csilla eh., Kalivoda Imre eh. Bangó Ernest eh., Pogány Tamás eh.

Alkotók

Díszlet- és jelmeztervező:Racsmány Boriska eh., Pruzinsky-Plótár Dániel eh., zene: Koudela Olivér, koreográfus: Cserháti Gergely, világosítástervező: Sokorai Attila, ügyelő: Pethő Dávid, rendezőasszisztens: Horváth László, rendező: Molnár Kristóf eh.