Trikolór variációk

AZ EGYIK LEGJELENTÔSEBB HAZAI MŰGYŰJTEMÉNY, AZ „ELSÔ MAGYAR LÁTVÁNYTÁR" MEGALAPÍTÓJA, VÖRÖSVÁRY ÁKOS EGÉSZEN EGYEDI SZELLEMISÉGŰ GYŰJTEMÉNYT HOZOTT LÉTRE.

Húszéves idén az Elsô Magyar Látványtár. Már hosszú évek óta szerettem volna felkeresni a törzshelyét Tapolca-Diszelben. A látványtár felújított malomépülete tekintélyt parancsolóan magasodik a házak fölé. Belsejében láthatók a műgyűjtemény különbözô kiállításai, amelyek közül az egyik a piros-fehér-zöld megjelenését mutatja be a legkülönfélébb tárgyakon - a művészeti alkotásoktól a kézelőgombokig. A múltban a malmok a társadalmi élet centrumai voltak - sok ember megfordult bennük, gondolatokat, eszméket cseréltek, megvitatták az aktuális eseményeket. A gyűjtemény tulajdonosa ezt a hagyományt folytatva mindenki előtt megnyitotta a volt malom kapuit. Mi is a hangulatos udvaron kezdtünk beszélgetni. Vörösváry Ákos hangsúlyozta: a műgyűjtés nem magánügy, s a gyűjtemény közszemlére bocsátása fölér a színházi vagy zenei premierek súlyával. Jelentôs társadalmi esmény, még ha várat is magára e felismerés általános elfogadása. A most látható kiállítás címe Napló és/vagy monológ 333 tételben is erről tanúskodik. A 333 kiállított tétel között a piros-fehér-zöld gyűjteményrész darabjaiból is szerepel egy kis válogatás, amelynek tárgyai sajátos módon árulkodnak a történelemrôl. Látható például a Virradat című újság 1919. augusztus 7-én keltezett első oldala, amelyen a vezércikk címe fehér papíron feketével nyomtatva a következô: „Szabad a Piros Fehér Zöld". Ebben a cikkben arról értesülhetnek az olvasók, hogy az Antant missziókkal való megegyezés folytán hazánkban engedélyezik a magyar zászló kitűzését. Pinczehelyi Sándor egyik művén pedig magyar nemzeti jelképünk lehetetlen helyzetbe kerülését dokumentálja: egy úttörőövön a piros-fehér-zöld zászlón jól megfér a vörös csillag, az Előre! szó és egy fáklyaláng. Mindez egy szőrös hasú - úgy látszik, felnőtt - úttörő derekán díszeleg. Pinczehelyi egyébként egy egész kiállítást szentelt nemzeti színeinknek. A színek rövidítése, PFZ is tőle származik. Úgy tűnik, ez a leleménye a köznyelvbe is lassan beszivárog. Ganczaugh Miklós „Szent János áldása" című műve is történelmi pillanatot örökít meg. 1991. június 19-én készült, azon a napon, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánkat. A nagy orosz medve búcsúzóul koccint a magyar vitézzel. Ironikus felhangot üt meg Baktay Patrícia „Előre, magyarok!" című műve: egy hintaló, amelynek jobb és bal oldalán is van feje.
A rajta ülő trikolórba göngyölt két báb kétfelé vágtathatna, ha nem ülnének ugyanazon a lovon. Egészen hétköznapi tárgyak sokasága is található a gyűjteményben - kokárdák, zászlók, jelvények, gombok, gyufacímkék, sporttrófeák, falragaszok, plakátok, befont butellák és még hosszan sorolhatnánk az érdekesebbnél érdekesebb dolgokat. Vörösváry Ákos leltároz, dokumentál. Kérdésemre, hogy milyen rendező elv szerint tárolja gyűjteményét, azt válaszolta, hogy nagyság szerint... Hogy ez eddig nekem még nem jutott eszembe! A szobámban tornyosuló könyv-, folyóirat- és papírkupacok így nem omlanának le minduntalan... Visszatérve, naplót olvas vagy monológot lát, monológot olvas és naplót lát, aki végigsétál az Elsô Magyar Látványtáron.

Kövér Mária

Kulcsszó: 

E-mail: