2017. Március 28. | Gedeon, Johanna
Előző

Kiss Ramóna bőjtje...

Következő

Diggerdrájver...

Oszvald Marika Arkagyina szerepében

Oszvald Marika
Az egyik legismertebb Csehov darab egyéni hangú előadását a színészgárda mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nemrég végzett Fehér Balázs Benő rendezése szavatolja, aki Arkagyina szerepét Oszvald Marikára osztotta.

 

-„Fiatal, tehetséges rendező, aki teljesen a mai kornak megfelelően látja a világot, a színjátszást és a rendezést is, olyan impulzust visz a próbákba, ami tulajdonképpen életet ad, fölvillanyoz „– mondja a rendezőről az idén Kossuth-díjjal kitüntetett operett csillag, Oszvald Marika, aki, mint mondja: imádja a változatosságot, ezért is vállalta a szerepet, amit pályája egyik legjelentősebb kihívásának tekint. – „Egész életemben operettet játszottam és elértem abba a korba, hogy muszáj kipróbálnom magam egy klasszikus drámában, mert izgat a dolog. Érzek magamban erőt ahhoz, hogy meg tudjak felelni ennek a fajta rendezési stílusnak, és egyáltalán a prózai színházat is ki akarom próbálni.”

 

Oszvald Marika, mint mondja, gondolkodási időt kért, amikor felkérték a szerepre. - „Eleinte meg voltam ijedve. Tudtam, kik játszották előttem ezt a szerepet: nagy dívák, én pedig alapvetően szubrett vagyok, illetve most már komika, és volt bennem egy olyan tartás, hogy miért éppen én. De Arkagyinában is van sok nevetséges, komikus vonás, összességében mégis tragikus karakter. Ennek a kettőssége nagyon érdekes és izgalmas. Azt hiszem, Benő azért gondolt rám, mert tipikus „operettfigura” vagyok, és hozzám kötődhetnek olyan dolgok, amikben Arkagyinával, aki színésznő, azonosak vagyunk.

 

Abszolút nem vagyok olyan, mint ő, de kétségtelenül vannak hasonlóságok: sikerorientáltság, mindenáron érvényesíteni a saját magam elképzeléseit, az életemet úgy élni, hogy mindenkit magam alá rendelek körülöttem egy bizonyos mértékig. Szerencsére ők nagyon toleránsak voltak velem. De nem vagyok annyira önző, mint Arkagyina, nem vagyok annyira erőszakos és smucig. Ő csak magával van elfoglalva, mindenkit saját maga alá teper, egyáltalán nem érzi más emberek fájdalmát, kívánalmát. A maga álomvilágában él, azt akarja megvalósítani, maga alá gyűri a többieket az agresszivitásával. Nem nagyon tetszik nekem Arkagyina, miközben tetszik: tetszik magamból létrehozni a figurát, jó érzés. Nagyon jókat próbálunk, nagyon jó Benő tanítványának lenni” – mondja az Operett legendás színésznője, aki korábban, az egyetemen egy operett kurzuson tanította a mostani előadás rendezőjét.

 

Előző

Kiss Ramóna bőjtje...

Következő

Diggerdrájver...

Kövess minket!