2017. Október 17. | Hedvig
Előző

Rejtett energiák...

Következő

Szembenézni önmagunkkkal...

„Ez a szerep az enyém”

Teleki Dalma játszott zenés előadásban, görög tragédiában és kortárs lengyel darabban, az országosan is kiemelkedő miskolci Kivilágos Kivirradtigban, kipróbálta magát filmen, most pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét szeretné meghódítani. A fiatal színésznő Violát alakítja a szegedi Dóm téren július végén bemutatásra kerülő Vízkeresztben.

 

- Legközelebb a Szegedi Szabadtéri Játékokon találkozhat önnel a közönség a Vízkereszt, vagy bánom is én címmel színre kerülő Shakespeare vígjátékban. Hogyan éli meg a próbafolyamatot?

 

-  Egyrészt némileg hazai pálya ez a produkció, hiszen Béres Attila rendezővel és a színészek többségével dolgoztam már Miskolcon, ez könnyebbséget jelentett. Viszont, eleinte borzasztóan izgultam, új társaság, új színészek, akikkel eddig még nem dolgoztam, (Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Alföldi Róbert) óriási nevek a szakmában, természetesen az első pár alkalommal meg voltam szeppenve. Ez mostanra elmúlt, felüdülés velük dolgozni, hiszen nagyon jó partnerek, odafigyelünk egymásra és így kimondottan jó hangulatúak a próbák is. A Vízkereszt, vagy amit akartok régi nagy kedvencem, Viola pedig az egyik legizgalmasabb női szerep, hiszen az előadás háromnegyedében férfit játszom, lányként csupán 10 percig lát majd a közönség. A célom az, hogy amikor férfiruhát öltök, a nézők azt higgyék, egy másik színész lépett a színpadra. A próbák még a Jurányi Inkubátorházban zajlanak, ami nagyjából a negyede a szegedi színpadnak. Az a hatalmas tér, ami Szegeden lesz, ijesztő kicsit. 4000 néző előtt fogunk játszani, az első pillanatban biztosan megrettenünk majd, mégsem mondanám, hogy félek. Ez hatalmas lehetőség, és nagyon boldog vagyok tőle.

 

- Sikerült tehát felfedezni magában a fiút?

 

- Bármilyen meglepő is, sikerült. Gyerekkoromban és az iskolai évek alatt is mindig több fiú barátom volt, mint lány. Most először gondolkodtam el rajta, hogy ennek mi lehet az oka. Arra jutottam, hogy valószínűleg a szarkasztikus, férfias humorom lehet a magyarázat, amit apukámtól örököltem, ezt a nők nem mindig értik meg azonnal, vagy esetleg félreértik, a férfiak viszont vevők rá, így könnyebben alakítok ki velük kapcsolatot. Most pedig ez a fajta humor segíthet megformálni a férfit a színpadon.

 

- Viola szerepe talán az egyik legszebb Shakespeare szerep, amelynek hatalmas mélységei vannak, és neki írta a legszebb sorokat is a szerző. Mi a varázsa ennek a szerepnek?

 

- Már az olvasópróbán úgy éreztem, hogy ez a szerep nagyon az enyém. Korban is közel áll hozzám, a vívódásait, a kérdéseket, amik foglalkoztatják, szintén sajátomnak érzem. Viola olyan alapigazságokat fogalmaz meg a férfiakról nőként, és férfiruhába bújva a nőkről, ami – sok száz év után – ma is érvényes és néha rémisztően igaz. Jellemző rá, hogy nagyon érti mások kapcsolatát és véleményt is alkot erről. Ez olyan tulajdonság, amivel könnyen tudok azonosulni. A saját életemben is mindig tisztán látom a barátok kapcsolatait, erős véleményt formálok arról, hogy másoknak mi lenne jó és általában tudok is segíteni, de saját magamat ritkán látom ilyen tisztán. Viola egy lány sok kérdéssel, elhamarkodott és kevésbé elhamarkodott, néha nagyon bölcs és máskor naiv kijelentésekkel a világ és önmaga felé, akárcsak én.

 

- Az egyetem utolsó éveiben már több színháznál is megfordult, az első évadot a Miskolci Nemzeti Színházban töltötte, forgatott filmet, és szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Hogyan dolgozza fel, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi minden történt önnel?

 

-  Ez egy olyan kérdés, amin rengeteget vívódom, amikor éppen nem a színház tölti ki az összes gondolatomat. Hogyan találom meg magamat, a saját intim életemet, a magánszférát? Ezt még tanulnom kell. De mindig arra jutok: Mikor, ha nem most? Sokat dolgozom, szerencsésnek tartom magam, jó érzés tudni, hogy ennyien bíznak bennem, és szeretik, amit csinálok.

 

 - Megtalálni önmagad… pályakezdő színésznőként vagy az életét kezdő nőként? Van egyáltalán határ a kettő között?

 

- Egyre inkább azt érzem, hogy nincs. Minél többet tapasztalok a saját életemben, annál jobban tudok majd megcsinálni egy-egy szerepet, annál globálisabban látom a világot és annál több mindent fogok használni a színpadon később. A miskolci évad nagyon sokat segített ebben. Fontos pályakezdőként vidéken, egy állandó társulattal együtt dolgozni. Rengeteget tanultam a Mi osztályunkból, a Kivilágos Kivirradtigból, a Bakkhánsnőkből, de legjobban a zenés szerepeket élveztem. A Marica grófnő lesz az első bemutatóm jövőre, de a próbafolyamaton már túl vagyunk. Nagyon szeretek énekelni, de általában népdalokat vagy sanzonokat énekeltem eddig, és általában mély hangfekvésben. A Marica grófnőben viszont szubrettet játszok, aminek egyik alapvetése a magas szoprán hang. Elkezdtem énektanárhoz járni, és megtanultam egy számomra eddig ismeretlen hangmagasságban énekelni. Az operett egy nagyon összetett műfaj: táncolni, énekelni, ráadásul egyszerre…de minden nehézségével együtt hihetetlenül élveztem minden pillanatát.

 

- Különleges helyzetnek mondható napjainkban az, hogy egy színésznő ilyen erősen nyithat a szakmában? Mindenkinek adatik ilyen lehetőség?

 

 - Azt hiszem, ehhez egyfelől nagy szerencse kell, másfelől viszont rengeteg kitartás, munka és alázat. Sokat kell dolgozni, hogy minél jobb legyek, minél többet tapasztaljak, el tudjam engedni a görcseimet, és nyitottabbá váljak. A kapott szerepekből pedig azt érzem, hogy visszaigazol az élet és a szakma. Arra neveltek és azt láttam magam körül, mindig meg kell keményen dolgozni azért, hogy valahová eljussunk az életünkben. Sokat tanultam a családomtól az alázatos munka fontosságáról és a koncentrációról. És persze kell a szerencse is. Én biztos szerencsés csillagzat alatt születtem.

 

- Ez egy nagyon tudatos színésznő válasza. Ez a tudatosság jellemzi azt is, amilyen színésznek tartja magát?

 

- Korainak tartanám kategorizálni, milyen típusú színésznő vagyok.Mindig az ösztöneimre hallgatok. Szerintem nem tudok a színpadon egy mondatot kétszer ugyanúgy elmondani. Az előadásokban a lelkemet kell használnom, ezért ösztönösen és érzelmileg működöm. Mivel valódi csapatjátékosnak tartom magam, rettentően fontos a partner, hiszen ez egy adok - kapok játék. A rendező személye is sokat számít nekem, hogy tudjak bátran dolgozni, elengedjem magam, ehhez pedig bíznom kell azokban, akikkel együtt dolgozom.

 

- Ez egyfajta kettős színházi személyiség? És milyen a színházon kívüli Dalma?

 

- Az a Dalma egy harmadik személyiség…vagy valahol ennek a kettőnek az ötvözete. Van, hogy komoly, de sokszor vicces is. És gyermeki lélek, szeleburdi. Egyszer majd biztosan rátalálok a középútra, de most a két véglet él bennem. Ez a kettősség egyszerre van meg a civil életemben és a színházban, hiszen minden szerepem valahol én vagyok.

 

 - Nagyon szép befejezése ez az előadás pályája első évének, mondhatjuk, hogy felteszi az i-re a pontot. Lesz ideje pihenni a következő évad kihívásai előtt?

 

- Miskolcon öt bemutatóm is lesz jövőre, a Kaukázusi krétakörrel és a Marica grófnővel indul az évad, a Györgyike, drága gyermek címszerepét alakítom, a Csongor és Tündében pedig Ilmát. Dolgozom Zsótér Sándorral a Ruy Blas-ban, ősszel pedig bemutatják Jeles András nagyjátékfilmjét, A rossz árnyékot, amit tavaly forgattunk. Július végén látható a Vízkereszt a Szegedi Szabadtéri Játékokon, augusztus közepétől pedig már próbálok, így két hetem marad a pihenésre. Az a tervem, hogy kifekszem a Balaton partjára egy finom koktéllal, és fel sem kelek onnan, amíg el nem kezdődnek a próbák.

Szöveg: Papp Andrea, fotó: Éder Vera

Előző

Rejtett energiák...

Következő

Szembenézni önmagunkkkal...

Kövess minket!