2019. Május 25. | Orbán
Előző

A mélypontról fel lehet állni...

Következő

Ezt nézd!...

Egy könyv nyomában

Tóth Gábor Ákos tősgyökeres budapestiként gondolt egyet és – épp úgy, mint az Édesvízi mediterrán könyvsorozatának főszereplője – egy balatoni városba költözött. Ezzel kapcsolatban számos kérdés adódik, amikre a szerzőtől vártuk a választ.

 

- Miért éppen Balatonfüred?

 

- Nem titok, hogy a sorozatban Balatonszépeként emlegetett helység Balatonszepezd. Tizennyolc éve járunk oda, de mégis csak egy nyaralóhely, ami, az ott élőkkel egyetemben rendkívül inspiráló, ugyanakkor egy pestinek télen túl csöndes. Füreden ugyanúgy megtalálható az a mediterrán báj, kulturált és barátságos hely, olyan, mint Budapestnek Szentendre, vagy Bécsnek Baden bei Wien. Télen is élettel teli, sőt, ilyenkor élhető igazán, mert nyáron azért elég nagy a városra nehezedő overtourism.

 

- Hogyan viszonyult családja a költözés ötletéhez?

 

 - Azt hiszem, belátták, hogy közeledve a nyugdíjas korhoz ez egyfajta vészreakció is volt a főváros koszával, embertelenségeivel, politikai felfokozottságával szemben. Lányunk felnőtt, egyetemista, a saját útját járja. Füreden fantasztikus a levegő, kevesebb a stressz, olyan, mintha egy másik országban élnénk. Mi így oldottuk meg a balatoni szezon „széthúzását”. Az internet révén a munkáink is fenntarthatók, és sem Veszprém, sem Pest nincs olyan távolságban, mint mondjuk egy amerikai előváros, autóval könnyen elérhető.

 

- Amellett, hogy író, újságíró és TV-s szerkesztő is. Mennyire és hogyan tudja Füredről intézni a napi „ügyeket”?

 

- Telefon, internet – nem sok mindenhez kell a fizikai megjelenés. Ha pedig mégis, azt mindig össze lehet kötni olyan programokkal, amik évekig ott voltak a szánkban Pesten, de pont ezért nem jutottunk el ezekre. Most „készülünk” az ilyen programokra, ezek felértékelődnek, s két-három napig turistáskodni a fővárosban igazán izgalmas „kaland”.

 

- Mi (és/vagy ki) volt az, amit a legnehezebben hagyott hátra Budapesten?

 

- Balatonfüred nem a világ vége, a rokonok, barátok, ismerősök szívesen látogatnak ide, kis túlzással olyanok leszünk, mint hajdan a postakocsi állomások. De ez jó, mert ha jönnek, legalább olyan helyeket tudunk mutatni nekik, amiket mi is csak most fedezünk fel – korábban csak átsuhantunk a városon.

 

- Igaz, hogy még csak pár hónapja Füredi lakos, mégis adódik a kérdés, sikerült-e már beilleszkednie?

 

- Ugyanazzal kell megbékélnünk, mint a regényhőseimnek Balatonszépén, az angoloknak Provence-ben, Toszkánában – itt az rosszul jár, és elszigetelődik, aki azt hiszi, hogy pestiként elkezdheti osztani az észt. Az ember mindig is gyüttment lesz, de nem mindegy, hogy respektálják-e az eddigi teljesítményét. Nagy szerencsénk, hogy jó pár ismerősünk él itt, másokkal – hozzánk hasonló pesti emigránsokkal – még csak most ismerkedünk. A hely szelleme, történetisége, vendéglátói profizmusa a záloga annak, hogy egy pillanatra sem találkoztam kirekesztő provincializmussal. Példaértékűek a kulturális és sport lehetőségek, a hivatalokban nem az elhárításra, hanem az „oldjuk meg”-re vannak edukálódva. Az első találkozásom egyébként a füredi olvasókkal december 27-28-án lesz a Hotel Silverine-ben.

 

- Úgy hírlik a családregény negyedik kötete után „rábeszélték” a folytatásra…

 

- A közösségi oldalakon nyilvánult meg erős igény a kiadó és felém, s mivel a téma mi magunk vagyunk egy fantasztikus „díszletben”, és az összecsiszolódás még mindig tart a helybéliekkel, mondanivaló is akad. Ráadásul a Balaton megint divatba jött, aminek nyomán olyan figurák is megjelennek a tóparton, akiket jó és rossz értelemben tollhegyre lehet tűzni. Azt gondolom, az egész országnak jót tesz, ha hozzám hasonló idealisták toleranciára, elfogadásra próbálják „nevelni” honfitársaikat. Ha ezt jópofán, szórakoztatóan tudom átadni, akkor a visszajelzések reményt keltőek. Éppen ezért fájlalom, hogy sem a filmgyártás, sem a magyar kultúra külföldi terjesztéséért felelős hivatal nem mutat érdeklődést egy olyan történet iránt, ahol a főhős nem kivándorol, hanem hazatér és letelepszik.

 

- Már publikus, hogy a sorozat folytatása mellett egy új témával is előrukkol, annyira, hogy februárban már meg is jelenik a témát feldolgozó könyve. Megtudható egy kis „előzetes” új könyvéről?

 

 - Kapcsolódva előző válaszomhoz, még jobban ráerősítünk a mediterrán életérzésre. Az ezúttal is trilógiának tervezett regény helyszíne egy aprócska magyar falu – nevezetesen Kúthely - valahol az Őrségben, melynek lakói különböző körülmények folytán kiestek abból a meggazdagodási folyamatból, ami leginkább a lovas turizmusra és a gyógyfürdőkre épül a környéken. A történet jó pár évtizeddel és több ezer kilométerrel távolabbról indul. A hatvanas években számos magyar olajmérnök dolgozott Kubában, egyikük oda is nősült, egy fia született, aki a hivatásában is követte. Amikor az apa meghal, fia a hagyatékban talál egy tanulmányt arról, hogy az Őrségben komoly kőolajlelőhelyek lehetnek. Castro halála után eldöntheti, hogy az USA-ban vállal kulimunkát, vagy megvalósítja apja fiatalkori álmát…

 

Amikor a tejeskávészínű fickó felvásárol egy elhanyagolt lápos területet, a faluban mindenki bolondnak gondolja. Amikor fúrásokat végez, még inkább. Titkon persze mindenkin erőt vesz egy újabb olajláz, hisznek is, meg nem is az új lehetőségben, ezért nem igazán tudják, miként viszonyuljanak az idegenhez, ami egy sor faramuci helyzethez vezet… Szóval, modern kori „esőcsináló” történet, kultúrák, emberek és vágyak összecsiszolódása számos buktatón és vakvágányon keresztül, hogy végül egy igazi közösség kovácsolódjon a történet szereplőiből.

 

Egy korábbi interjú Tóth Gábor Ákossal, a sorozat 4. kötetének megjelenése kapcsán.

Előző

A mélypontról fel lehet állni...

Következő

Ezt nézd!...

Kövess minket!