2019. Október 20. | Vendel
Előző

Megosztom… Schanko Krisztina lakberend...

Következő

Megosztom… Norman Gábor, látványter...

Megosztom… Cserna Antal, színész, zenész

Cserna Antal és felesége, Szalai Kriszta
Kérdéseink válaszadója ezúttal Cserna Antal, színész, zenész. Felsorolni is nehéz lenne azokat a darabokat, amelyekben láthattuk színházakban, filmen, tévében. A színészet mellett a másik művészeti ág, amely meghatározza életét, a zene. A Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar tagjaként ebben a műfajban is jelentős sikereket tudhat magáénak.

 

- Melyik volt hivatása legemlékezetesebb pillanata?

 

-  A Pesti Színházban Kárpáti Péter: Országalma című darabját játszottuk, ami egy cigánymesék által átszőtt, költői történet volt. Az előadásban a mesélő voltam, meséltem, továbbgördítettem, és néha be is léptem a történetbe – mint a régi vásári mutatványosok. Az egyik előadás után odajött hozzám a nézőtéri felügyelő és kicsit zavarban, szorongva elmondta: képzelje el, már többször mentek el nézők a szünetben, azt mondták, annyi színész van ebben a színházban, minek hoztak ide, ehhez a darabhoz egy igazi cigányt!

(Abban az évben a legjobb férfialakítás díját kapta erre a szerepre, mégis ezt a nézői megjegyzést tarja a legnagyobb elismerésnek - a szerk.) 

 

-  Mennyire határozta meg későbbi párkapcsolatát az első szerelem?

 

- Első szerelmem a szomszédban lakó egyik óvodás társam volt. Egyszer. amikor együtt vittek haza bennünket, előreszaladtam, az egyik kerítés mellől pár szál ibolyát leszedtem és átnyújtottam neki a csokrot. Ő megállt egy pillanatra, de folytatva azt a mozdulatot,  amellyel átvette a virágot, maga mögé dobta és tovább sétált. Tulajdonképpen, lehet, hogy ez a kudarcélmény indított el afelé, hogy megtaláljuk egymást életem szerelmével és gyönyörű gyermekeim édesanyjával, Szalai Krisztával.

 

- Magyarországon kívül hol élne a legszívesebben?

 

- Talán Csehországban, mert nagyon vonzódom a Cseh kultúrához és többször jártam is kint a Bohémia Baráti Körrel  Vannak családilag is szláv gyökereim. Többször eszembe jutott, hogy tudnék ott élni.

 

- Mennyire befolyásolta környezete a pályaválasztásban, volt olyan híresség, vagy példakép, aki motiválta?

 

-  Édesanyám könyvelő volt, a Húsipari Vállalatnál dolgozott 16 éves korától a nyugdíjig. Édesapám lakatos-fűtésszerelő, majd később raktárvezető volt a Fővárosi Távfűtő Műveknél.  Óvodás voltam és egy ünnepélyen az Atra Gyár kultúrházában  előadtuk A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét, amiben én voltam a török császár szolgája. Egy nagy színpadon, több száz ember előtt történt mindez, és arra emlékszem, hogy nagyon jó érzés volt. Általános iskolai igazgatóm, Schuller Feri bácsi a pesterzsébeti Vörösmarty általános iskolában felfedezte bennem az előadói képességet és szorgalmazta, hogy lépjek fel az iskolai ünnepségeken.

Azt hiszem, ő nyomta meg az indító gombot, valamint Haumann Péter, akit még a Bartók Gyermekszínházban láttam,  A Hókirálynő című előadásban, a mesemondó szerepében. Interaktív volt az előadás, és ahogyan kommunikált velünk, gyerekekkel, nagyon megfogott. Onnantól kezdve mindig figyeltem, hogy miben tűnik fel a televízióban, és sokáig csak úgy hívtam: a mesemondó Még általános iskolás koromban nagy hatással volt rám, Őze Lajos, Darvas Iván, Kern András, Kállai Ferenc, Páger Antal, és még folytathatnám a sort, akiket a televízióban láttam. Szerencsés vagyok abban is, hogy később mindannyiukkal dolgozhattam,  tetejébe forgathattam Gojko Miticcsel is, aki a gyerekkorom egyik meghatározó ikonja volt.

 

-  Melyik a kedvenc könyve és miért?

 

-  Hrabaltól a Túlságosan zajos magány. Ebben a műben egyesül számomra a legkézzelfoghatóbban, annak a tanulási folyamatnak a dicsősége, és egyben gyalázata, amit európai kultúrának nevezünk. Hrabal egyszerre nyitja meg műveivel a tudat és a tudattalan tartalmakat. Imádom Hrabalt! A magyar irodalomban ugyanezt a hangvételt képviselik nekem Fehér Béla és Cserna-Szabó András írásai.

 

- Mit gondol a személyiségéről, milyennek tartja magát?

 

-  Még járom az önismeret útját, nem tudnék teljes képet adni magamról, ha egy-egy tulajdonságomat kiemelném vagy eltitkolnám! Olyan hivatást választottam, amelyben a megnyilvánulásaim megítélései is szubjektívek. Van, akinek tetszik, van, akinek nem! Felelősségtudattal élek a családom és a hivatáson felé, karbantartom a lelkem, hogy nyitottan tudjam szemlélni a világot, hogy tudjak figyelni a sorsom visszajelzéseire és szeretettel tudjak a jövőbe tekinteni!

 

- Mi az, amitől a legjobban retteg?

 

- Egyszer majdnem meghaltam egy színházi balesetben. Voltam egy kicsit a túlsó oldalon is, de amikor már majdnem kikötöttem, eszembe jutott, hogy nekem még sok elintéznivalóm van. Akkor nagyon erősen feloldódott bennem a halálfélelem. Többször megtapasztaltam azt is, hogy amitől félünk, az bekövetkezik, mert bevonzzuk a gondolati mágiánkkal, mivel sokat gondolunk rá és ezzel a tudattalanunkban alkotunk egy vágyképet! Szerintem nincs mitől rettegni, mivel pont a rettegés egy olyan energia blokk, ami megakadályozhat minket abban, hogy megoldhassunk egy nemkívánatos helyzetet, illetve feladatot.

 

- Mennyire teljesültek be gyermekkori álmai?

 

- Szerencsés vagyok, mert amikről gyerekkoromban álmodoztam, nagyrészt teljesültek.  Persze, pár dolgot elengedtem, mert rájöttem, hogy idejétmúlt, már nincs vele dolgom. Áldás van azon is, hogy a feleségemmel együtt tudtuk egymást és egyben magunkat is megvalósítani, mind család mind a hivatás tekintetében.

 

- Mi a véleménye az adományvonalakról és azok hatékonyságáról, lépett már fel jótékonysági eseményen?

 

- Azt gondolom, mivel a feleségem, több évtizede nagyon sok és hatékony jótékonysági gyűjtést, akciót, megmozdulást szervezett és szervez jelenleg is van némi tapasztalatom. Ezeknek az akcióknak akkor van értelme és hitele, ha az adományok valóban oda jutnak el, ahová azok szánják, akik nyílt szívvel és szeretettel adakoznak. A tapasztalataim  és információim alapján, az adományvonalaknál a legtöbb esetben nem ez történik. Sokszor vettem részt, és a jövőben is részt fogok venni, segítő jótékonysági eseményeken, rendezvényeken és akciókban, hiszen az is része a hivatásunknak, hogy gyógyítsuk a társadalmunk sebeit, de mindig meggyőződőm előtte arról, hogy jó ügy mellé állok-e és valóban hiteles-e a történet.  

 

-  Ön szerint a hiúság pozitív vagy negatív tulajdonság, mennyire tartja magát hiú embernek?

 

- A hiúság egy önmagában létező, tehát pozitív tulajdonság. Én úgy értelmezem, hogy gondos figyelem. Ha valakinél úgy nyilvánul meg a gondos figyelem, hogy másoknak akarja megmutatni azt, hogy mennyivel több náluk külsőleg belsőleg, és ezzel pöffeszkedik, akkor természetesen, nem helyénvaló, vagy kifejezetten kóros függőséggé is válhat. Ha arra hiú valaki, hogy mondjuk, szeretetteljes légkört tudjon teremteni maga körül, vagy maximálisan megoldja az elé háruló feladatokat, vagy figyel a külsejére, a megjelenésére, mert jó érzéssel tölti el, akkor a hiúság szó már másképp cseng. Jómagam van, amire hiú vagyok, van, amire egyáltalán nem!  

 

- Mi az, amire a legbüszkébb?

 

- A feleségemre, a gyerekeimre, és arra, hogy a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar tagja vagyok!  

 

- Mi volt élete legnagyobb csalódása?

 

-  Az utóbbi harminc év politikai, illetve hatalmi folyamatinak morális kivetülése, a magyar emberekben.

 

- Mit gondol a most oly divatos diétákról, ön hogyan étkezik?

 

-  A helyes étkezésnek az egyik legfontosabb egészségmegőrző tevékenységünknek kellene lennie. Tavasszal végigcsináltam, egy indiai ayurvédikus gyógyász által meghatározott kezelést, amelynek fontos része volt az étrend átállítás. Tulajdonképpen pár dolgot elhagytam, de amit eszem, abból sokkal hamarabb érzem, hogy jó a szervezetemnek és hatékonyabban energetizál. Szerintem nagyon fontos lenne mindenkinek tudnia, hogy milyen ételekkel tesz a legjobbat a szervezetének, mert sok betegséget és deformálódást is meg lehetne előzni – például az ízületekben–, és tovább tudnánk jó barátságban maradni a testünkkel.

        

Előző

Megosztom… Schanko Krisztina lakberend...

Következő

Megosztom… Norman Gábor, látványter...

Kövess minket!