Hetvenegy éves, nem szereti, ami antik, de legalábbis 1950 előtti, s egy teljesen üres, fehér hálószobára vágyik. Franciaországban született, gyerekként misszionáriusnak készült. A nizzai művészeti iskolában egy hétre eltiltják, mert diáktársaival szemben Picassót védi. A 60-as évek elején lábbal festette padlóra műveit, első megörökített performanszaként szemeteskukák között fényképezteti le magát. Miután New Yorkba költözött, a Sohóban lakott, s az utcán talált furnérlemezekből készítette a bútorait.
Volt színházi díszlettervező, majd költő, festő, szobrász, írt vertikális színpadtechnikára épülő balettet. Egyenes-görbe-törött-végtelen csövei, rúdjai bejárták a világ kiállítótermeit és parkjait. 1983-ban film készült róla. Venet ars poeticája, hogy „kockázatot vállalva lehet csak eljutni oda, amit érdemes megmutatni." Ezért performanszai, kiállításai a közízlést is provokálva tömegeket képesek megmozgatni. Így például a Versailles-ban idén ősszel felállított - nyársapáti műhelyből származó - 60 tonnás rozsdásvasrúd-csoportja is, amely egy fémlény csupasz bordáiként „keretezte be" XIV. Lajos szobrát. Indulatosan „Mona Lisa fülébe tett piercing"-nek nevezték, miközben megvalósításáról elismerően állapították meg, hogy olyan szaktudás és mérnöki teljesítmény kellett hozzá, mint a millaui völgyhíd építéséhez.
New York-i loft-lakásából nyaranta provence-i birtokára költözik, ahol a magyar származású Szalai László a segítője. A hajdani csirkeólak és gyárműhely helyén van a galériája, itt önti ki faldomborműveit, amelyeket a spontán firkák és nyers érzelmek inspirálnak. 1989-ben megkapja Párizs Városának Nagydíját, 2005-ben a francia Becsületrendet. Bernar Venet 1961-ben készítette első, kátrány alapú monokróm képeit, a hagyományos festészetben megszokottnál szegényesebb alapanyagok és festékek - kátrány, ipari festék, kartonpapír - felhasználásával.
Korai szobrászatát hasonlóan egyszerű megközelítés, szén- és kavicsrakások alkalmazása jellemzi. 1966-os New York-i letelepedését követően, bár művészete új irányt vesz, továbbra is elutasítja a táblaképfestészet hagyományait: mechanikusan reprodukált, felnagyított matematikai képletek, ipari rajzok, természettudományos tételek ihletik a képeit. Négyéves program keretében (1967-1971) dolgozza fel a természettudomány fő területeit, majd ezt követően felhagy az alkotómunkával, hogy művei kiállításának és - a világ számos pontján tartott előadások keretében - magyarázatának szentelje magát, miközben művészetelméletet tanít a Sorbonne-on.
1976-ban a kasseli Dokumentán tér vissza alkotóművészként a Deux Angles de 60° et 120° (60° és 120°-os szög) című, most is kiállított, művészettörténeti jelentőségű művével, amely aztán az egyszerre festészeti és szobrászati értéket képviselő, minimalista, shaped canvas jellegű alkotások sorát vezeti be. A különböző formáiban megjelenített, egyenes, megtört (szögek), görbe (ívek) és szabad (meghatározatlan) vonal témájából kiinduló fali reliefeket, szobrokat később világszerte kiállítják.
A szobrászat mellett, matematikai megközelítésű alkotásmódja radikális kifejezéseként, 2000 óta vásznon vagy - színes háttér előtt - falon jeleníti meg a matematikai képleteket. Venet saját művészi hitvallásáról így vall: „A művészi lét elválaszthatatlan a kereséstől. Ez természetesen együtt jár az eltévedés veszélyével... De még mindig jobb, ha valaki egymagában jár rossz úton, mint ha a tömeghez csatlakozik. Napjainkban túl sok az olyan művész, aki a már korábban kitalált formákat reprodukálja nagyobb léptékben.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a művésznek engedetlennek, függetlennek és cselekedeteiben spontánnak kell lennie. És tudnia kell, hogy minden lépés, amit tesz, kísérlet, és nem bizonyosság. Keresi a koherenciát, valami olyan után jár, amit intuitív módon érez, de amit nem lehet logikus szavakkal megfogalmazni. Charles Sanders Pierce XIX. századi amerikai filozófus szerint az ókori görögök óta minden gondolat a „módszeres szkepticizmus" eredménye, ami az emberi szabadság vitathatatlan alapfeltétele.
Munkásságomat azért jellemzi az állandó változás, mert kételkedem a művészi kezdeményezések értékében, akár mások javasolnak nekem valamit, akár én magam kezdeményezek. Mi lehet veszélyesebb, mint mereven ragaszkodni dogmatikus bizonyosságokhoz? Mi lehet annál rosszabb, mint amikor valaki megáll félúton, bezárkózik egy bizonyos stílusba, és meg van arról győződve, hogy az ő birtokában van az igazság? Nem létezik ideális filozófia, vallás vagy ideológia. Egyetlen elmélet sem felelhet meg minden célnak. Az elméletek gyorsan öncélúvá, doktrínaszerűvé válnak.
Az egyetlen elfogadható alapelv a művészetben az, hogy minden alapelvet félre kell söpörni az útból.
