| Krajczár Péter neve nem ismeretlen a hazai és a nemzetközi könnyűzenei életben. A fiatal tehetség rendszeresen kap külföldi munkákat zenésztársával, Achilles Spartával. Nem kisebb hírességeknek dolgoztak, mint például az ötszörös Grammy-díjas Beyoncénak, akinek albumán nemegyszer szerepelt már a munkájuk. Ugyan a legféltettebb álmai váltak valóra, a siker mégsem szédítette meg - ugyanaz a szerény srác maradt, mint aki volt. Ugyanaz a zalaegerszegi fiú, aki tizenévesen szintetizátorokról álmodott. Mindez mára valósággá vált. Szinte még fel sem fogja, hogy a tengerentúli sikerek mit is jelentenek karrierjében, de vallja, hogy mind a mai napig a zalaegerszegi általános iskolában tanult zenei gondolkodásmódból építkezik. - Zongoraórákra jártam, amit egyébként nem szerettem. Nem szerettem gyakorolni sem, de ahogy megkaptam az első szintetizátoromat, mindez megváltozott. A saját utamat kerestem, onnantól kezdve inkább autodidakta voltam - emlékszik vissza Péter, akinek a zene, vagyis a hangszerek miatt vezetett az útja Budapestre. Egy hangszerboltban kezdett el dolgozni, hangszerszakértőként. Vallja, a kapcsolatait ennek a cégnek köszönheti. Hiszen rengeteg zenész járt oda, mindenkit ott ismert meg, majd erre építve alakultak munkakapcsolatai, Achillest is ebben a hangszerboltban ismerte meg. A két fiatal évek óta együtt zenél az általuk alapított Karmatronic együttesben. Egyedi zenei gondolkodásukat jellemzi, hogy bátran szerkesztenek össze a magyar zenei világban még teljesen szokatlan ritmusokat és hangokat, ami egészen sajátos atmoszférát teremt. Munkájukra jellemző a kreativitás, a precizitás, és az előremutató zenei megoldások. A duó 2006-ban megalapította saját lemezkiadóját Karmatronic Records néven, hogy teret adjon a hasonlóan tehetséges, pályakezdő művészeknek. Segítségükkel számos fiatal zenész kapott kitörési lehetőséget itthon és külföldön egyaránt. A világsiker Péter szerint 95 százalékban a szerencsén múlik. De azért valljuk be, hiába van a kiadónak egy kihelyezett irodája Amerikában, ha a fiúk a kezük közül nem kiváló munkát adnak ki. Azt mondja, nemcsak az első munkát nehéz megkapni, hanem a sikert fenntartani is nehéz. Nemegyszer kerülnek megoldhatatlannak tűnő helyzetek elé. - Beyoncé B'Day című albumáról a Ring The Alarm című dalnál a gyorspostai kézbesítés idejét is beleszámítva két napot kaptunk a remix elkészítésére. Őrült munkába kezdtünk, és kész lettünk. A leadási határidő után három nappal megcsörrent a telefon, és közölték: a dal úgy tökéletes, ahogy van, első helyen fog szerepelni a remix lemezen - mondja Péter a nehéz helyzetekről. A duó hasonló sikerrel készített remixet Amerie Take Control című dalához, illetve az énekesnő külföldi kiadójának felkérésére most dolgoznak Kelly Rowland Daylight című számának remixein. A tengerentúli sikerekre talán Péter szülei sem mertek gondolni, de nyilván nem csak emiatt erőltették a pénzügyi területet. - Ugyan nehéz volt meggyőzni a szüleimet arról, hogy a zenei pályán is érhetek el sikereket, de végül megérte: most már büszkék rám. Pedig igazából nem fogadták könnyen, hogy otthagytam a Számviteli Főiskolát a hangmesterképzőért - meséli Péter, akit a magyar közönség Krash néven ismert meg. Péter ugyanis - közös fodrászukon keresztül - találkozott Szeifert Zsolttal, az elektronikus zenét ismerők egyik kedvencével, és immár négy éve dolgoznak együtt - ők a Szeifert vs Krash szerzőpáros.
Fotó: Artfoto |