2024. Március 19. | József, Bánk
Előző

Öt úti cél a tökéletes nászúthoz...

Következő

Múlt a jelenben – Oyster Box...

Vízilovak paradicsoma – St. Lucia

Jártak már olyan helyen, ahol a parkoló tábla kiegészítője egy figyelmeztető felírat, annak érdekében, hogy óvakodjon éjjel a vízilovaktól?  Netán napozását zavarta meg egy arra csellengő nagyemlős? Szerencsecsillagom Dél-Afrikáig repített, s ott ismerhettem meg azt a helyet, St. Luciát, ahol ilyen izgalmak (is) várnak a turistákra.

 

Az Isimangaliso Nemzeti Park központja, St. Lucia KwaZulu Natal tartományban található, 230 kilométerre Durbantől, a St. Lucia tó torkolatának Indiai-óceánnal határos szegletében levő félszigeten. A település egy igazi üdülő paradicsom, széles fő útja mentén vendéglőkkel, szállodákkal, üzletekkel, kézművesek standjaival, az utcán sétálgató zulu népviseletbe öltözött fiatalemberekkel, akik ha látják az érdeklődést azonnal táncra kelnek. Az emberek mosolygósak és kedvesek. A természet igen bőkezűen bánt az igazán varázslatos, szubtrópusi zónában található városkával. Pálmafák, búja, zöld trópusi növények, itthon alig ismert állat-és madárvilág. Nem véletlen, hogy a környék felkerült az UNESCO Világörökségi listájára.

 

Megérkezésünket követően elfoglaltuk szállodánkat, amely St. Lucia bevezető útjához közel, mégis a település szívében helyezkedett el. Az Elephant Lake Hotel ideális kiindulópont a település és környéke felfedezésére. Az egy emeletes, egyszerű, mégis kényelmes és minden szokásos szolgáltatást biztosító hotel földszintjén volt a szobánk, pici terasszal a kertben. Különös volt, hogy az olasz származású tulajdonosnő – rövid beszélgetést követően kiderült, hogy bátyjának magyar felesége van, Erzsike – felhívta a figyelmet arra, hogy feltétlenül zárjuk be a teraszajtót sötétedéskor, majd elemlámpákat nyomott a kezünkbe, hogy vigyük magunkkal, ha este sétálni megyünk.

 

Mivel elég későn értünk St. Luciába, csak egy rövid sétát tettünk a városkában. Néhány lépés után a szomszéd szálloda parkolójánál máris látható volt egy veszélyre felhívó kiegészítő tábla, miszerint óvakodjunk éjjel a vízilovaktól. Ez is bizonyította számunka, hogy igaz az útikönyvek állítása, ez a hely a vízilovak Mekkája. A vízilovak egyébként nappal a vízben dagonyáznak, általában este jönnek ki legelni a városka területére. És komolyan kell venni az intelmet, mert ezek a 2 tonnás állatok 30 km-es sebességre is képesek és nem tréfálnak!

 

A Reef & Dune éttermének főútra néző teraszát választottuk vacsoránk színhelyéül, ahol remek előételeket követően - amely boereworsot (helyi kézműves kolbász) is tartalmazott -, egy isteni kudu sültet választottuk főételként, amelyhez egy testes fokföldi stellenboschi cabarne savignon vörösbort kínáltak.

 

 A vacsorát követően a fő utcafényében, kezünkben az elemlámpákkal sétáltunk vissza hotelünkbe. A bőséges vacsora nem engedte meg, hogy azonnal álomra hajtsam a fejem, amit nagy szerencsének tartok, mert így részese lehettem a látványnak, ahogy a szálloda egész éjjel kivilágított parkjában, a medence mellett két víziló lófrált. Nem mondom, hogy rövid bámészkodást követően nem ellenőriztem, hogy rendesen be van-e zárva a teraszajtó és nem húztam be gyorsan a sötétítőfüggönyt!

 

Másnapra egy hajós körutazást tervezünk a Lake St. Lucián, amely világhírű víziló, krokodil és különleges madárvilágáról. Mivel a hajó csak 11 órakor indult, reggeli után bekapcsoltam a tévét és a helyi adást kezdtem nézni. Egy életre emlékezetes híradást csíptem el! Aznap volt Winnie Mandela, Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök, Nobel-békedíjas politikus második feleségének állami, államfőnek kijáró temetése. Az Orlandó stadionban számos külföldi államfő és híresség vett rész és mondott elismerő szavakat a „nemzet anyjának” is nevezett asszonyról. Méltóság és elegancia jegyében zajlott a több órás búcsúztató. Megindító volt, hogy a lányok, asszonyok St.Lucián is fekete ruhát viseltek aznap, igaz hatalmas arany fülbevalókkal, nyakláncokkal, széles övekkel.

 

A Santa Lucia elnevezésű kétszintes hajóval napsütésben, kellemes, langyos szélben indultunk felfedezni a vízilovak és krokodilok természetes élőhelyét. Alighogy kiértünk a folyó közepére, máris irányt változtatott kapitányunk, a parthoz közelített, ahol egy egész csorda víziló, szülők, gyerekek lubickoltak a vízben. Utunk során több ilyen csapattal találkoztunk, akik a hajó felső fedélzetéről nagyon barátságosnak tűntek, ahogy vidáman dagonyáztak a vízben. Kedvünk lett volna közéjük ugrani egy kis pancsikolásra, de gondoljunk csak bele, 1,5-2,5 tonnás állatokról van szó!

 

A kormányos a víz két partja között ingázva haladt. Az egyik oldalon krokodilok úszkáltak, majd pár méterrel arrébb szinte mozdulatlanul feküdtek a part menti homokban. A kapitány felhívta a figyelmünket a part menti, szinte áthatolhatatlan növényzetre, a fákon lévő egyedülálló madárvilágra – sólymok, darugémek, flamingók, pelikánok, kolibrik –, amelyek közül kiemelkedett az afrikai halászsas, elegáns, finom fehér tollszegéllyel. Fejének teteje, tarkója és hasa fehér.  Turánk során varázslatos és szemet gyönyörködtető érintetlen természeti látványban volt részünk.

 

Ebédünket ezúttal egy steak housban fogyasztottuk. A hatalmas szelet strucchús omlós és ízletes volt, és bár csak salátát kértünk hozzá, még is nehezünkre esett teli pocakkal, jól lakottan tovább indulni túránk következő állomásához. De az már egy másik történet.
szöveg: Tobak Viki, fotó: Fábián Gabi

 

 

Előző

Öt úti cél a tökéletes nászúthoz...

Következő

Múlt a jelenben – Oyster Box...

Kövess minket!