2018. Május 24. | Eszter, Eliza
Előző

Tér-és időutazás...

Következő

Furcsaságok, amit tudni kell a skótokr...

Nyakig a termálban

A híres magyar termálvizes fürdőhelyek közül ezúttal Harkányt látogattuk meg, de a környék persze kínált egyéb érdekességeket is.

 

Talán csak egy korábbi úti célunk, Hernádvécse esetében éreztük azt, hogy lassan lemegyünk a térképről. Ez a régió még autópályán is piszok messze van a fővárostól, szinte az országhatáron, amit az éterbe bekúszó horvát nyelvű rádióadók is jeleznek.

 

Az autózás alatt felidézem a legfontosabb tudnivalókat: e Dráva-menti vidék történelmi és kulturális értékekben, néprajzi hagyományokban, természeti szépségekben gazdag. A Harka legendában is említett Villányi borvidék és az első Borút, Pécs, az Ős-Dráva látogató központ és a Duna-Dráva Nemzeti Park, Siklósi vár és török emlékek méltán ismertek Európa szerte. Hangulatos falvak, középkori magyar várak, festői templomok.

 

A kommersz körút helyett eldugottabb helyeket látogattunk, ilyen például a bűn rosszul kitáblázott Villánykövesd, amely a német telepeseknek köszönhetően az 1700-as évek második felében vált jelentős szőlőtermő területté. Ekkor vette kezdetét a háromszintes „pincefalu” megépítése, ami végleges formáját csak a 20. század közepére nyerte el. A pincesor a falu határában a domboldalba ágyazódik, a pincék „fűrészfogszerű” elrendezésben szorosan egymás mellé tapadnak. Az első sor mögötti-feletti utcában, a dombon, „egy emelettel magasabban”, megismételték e sajátos pinceépítési módot. A mintegy 70 pincéből álló épületegyüttesből 58 présház 1983 óta országos műemlékvédelem alatt áll.

 

Innen nincs messze Máriagyűd, a Mária-tisztelet legrégebbi magyarországi kegyhelye, több jelentős zarándok-útvonal csomópontja vagy végpontja. Téli időszakban kicsit üres itt minden, nagy a csönd, ami persze egy szent hely esetében nem hátrány. A templomban a gyóntatószék tetszett a legjobban: egy kis beugróban berendezett „szobácska” szőnyeggel és karosszékkel, ahová az üvegajtón keresztül mindenki beláthat.

 

Hasonló csönd fogadott Harkányban is, a hideg elől mi is behúzódtunk abba a hotelbe, mely a központi fürdőn kívül egyedül rendelkezik az autentikus gyógyvízzel. A harkányi gyógyvizet a szálloda saját külső és belső gyógymedencéiben lehet élvezni. A 37 °C-os magas kéntartalmú gyógyvizes medencék a balneoterápia alapját képezik. A vízben található kén rendkívül kedvező hatást gyakorol a szervezetre, mert bizonyítottan beépül a porcokba, így segítve a porcot alkotó kéntartalmú vegyületek ismételt felépülését és pótlását. Nem csoda tehát, ha a szállóvendégeken kívül utcáról is betérnek a Thermal Hotel Harkányba, például azok, akik az intimebb hangulatot kedvelik, szemben a gyógyfürdő egyre zajosabb – a trendeket követő, és a wellnessre építő – világával. Fantasztikus élmény a külső gyógyvizes medencében ücsörögni, majd a mínuszokban átsétálni a szintén külső szauna forróságába.

 

Ehelyütt felidézhető a termálfürdők pár évtizeddel ezelőtti világa: ez a modern szolgáltatásokba ágyazott retro feeling még inkább nyugalmat varázsol körénk. Ami volt annyira vonzó, hogy elhatározzuk: megalszunk itt. Bár a klasszikus gyógykezelésekre nem voltunk vevők, a 850 m2-es wellness részleg úszásra alkalmas és masszázselemekkel felszerelt sport- és élménymedence, az egyedülálló hangulatot árasztó szaunafalu finn-, bio-, infra szaunákkal, törökfürdővel és gőzkabinnal biztosították a teljes ellazulást.

 

A 131 db superior és standard kategóriájú, elegáns és modern stílussal ötvözött szoba közül egy minden igényt kielégítő, 30 négyzetméteres, parkra néző teraszos superior apartmant választottunk. Kedvencünk az ágy és a „nappali” közé épített pult volt, melynek tetején a tévéképernyő tetszés szerint elforgatható – egyedi és praktikus megoldás.

 

Apropó, park! Két fürdőzés között ajánlunk nagyobb sétákat tenni a mediterrán növényekkel tarkított ősparkban, ahol hatalmas örökzöld magnóliák igazolják a különleges mikroklíma jelenlétét. A mozgásra szükség is van, mert a dominánsan magyaros gasztronómiai kihívásoknak nem egyszerű „megfelelni”. Természetesen a villányi borokkal való barátkozásra is alkalmat kerítettünk, ami annál is könnyebb volt, mert vendégszeretetből nálunk öt csillagot kapott az egyébként négycsillagos termál hotel.

Tóth Gábor Ákos

Előző

Tér-és időutazás...

Következő

Furcsaságok, amit tudni kell a skótokr...

Kövess minket!