2018. Augusztus 21. | Sámuel, Hajna
Előző

Peking, a hihetetlen léptékek városa...

Következő

Athéni hétvége...

Irány Hamburg!

Keveset beszélünk Hamburgról, mint turista úti célról, pedig ez a kikötőváros csak úgy ontja a legeket, ráadásul lakói barátságos népek. De mi várhat ott ránk, ahol a helyiek a város fő látványosságát csak „A Miskának” hívják?

 

Hamburg a matrózoknak köszönheti múltját és látványosságai jó részét. Ma ugyan a város modern épületei is lemerítik a fényképezőgép akkuját, az Elba partján azonban frivol és nem egyszer ijesztő korszakok emlékei húzódnak meg szemérmesen. Három-négy nap arra sem elegendő, hogy a Budapestnél nagyobb lélekszámú metropolisz izgalmas felszínét megkapargassuk, de álljon itt néhány tipp, amit feltétlenül érdemes útba ejteni.

 

Köss ki, mint a matrózok!

Hamburg Európa második legnagyobb kikötőjével dicsekedhet, ahol évente 13 ezer hajó fordul meg. Itt igazán matróznak érezheted magad, mert minden sarok a távoli országok illatát árasztja. Sétáljunk a raktárvárosban - mely a világ legnagyobb egybefüggő raktárkomplexuma és százéves épületeivel igazi ipari műemlék vagy vásároljunk a halpiacon, ahol szó szerint minden eladó. Mindkettő remek program, csakúgy, mint egy városnéző hajóval körbe járni az egész kikötőt és útba ejteni a múzeummá alakított Cap San Diego hajót, melyen ma rendezvényeket és partikat is celebrálnak.

Cap San Diego

Sétálj át két világ között!

A matrózok öröksége a szórakozásban is meghatározó. A csíkos pólós hajósok, mint minden kikötőben, úgy itt is világi élvezetekre szórták el apanázsukat. Ennek nyomát őrzi a St. Pauli negyed és főként a Reeperbahn, mely jóval több, mint egy hagyományos piroslámpás kerület.

 

Mára ide költöztek a divatosabb szórakozóhelyek és éttermek egyaránt, így ma már a gasztro kínálat is többről szól, mint a halról és a labskausról (tengerész étel húsból, krumpliból, hagymából, kovászos uborkából és céklapüréből). Nem messze innen azonban egy egészen más világ vár. A drága villákkal szegélyezett Balkanese kanyargós kis utcáival és csodás panorámájával csábít.

 
Egy Alsterwasser a tó partján?

Az Alster-tó egy vitorlásokkal spékelt, mini oázis Hamburg szívében. Csodás élmény a partról figyelni a suhanó hajókat egy napsütéses délutánon, miközben a pohárban az Alsterwasser gyöngyözik. Nevével ellentétben a Hanza városiak kedvenc itala nem valamilyen ásványvíz, hanem sör nyakon löttyintve egy kis limonádéval.

 

Alster-tó


Dermedt üveghullámok és a „Miska”

Hamburg új negyedében egymást érik a megdöbbentő modern épületek. Néhány perc séta után az ember már meg sem lepődik a dermedt tengerhullámok által ihletett üvegportálokon, melyek úgy festenek, mintha Gaudi vetette volna papír őket egy mostani inkarnációjában. A tengert idéző Elbphilharmonie tulajdonképpen Hamburg új szimbóluma, a különleges épület 21. századi koncerteknek ad otthont és nem mellesleg a Hamburgi Szimfonikusok rezidenciája. A másik legérdekesebb épület az itthon is ismert Unilever cég székháza.

 

Az Elbphilmarmonie épülete


De a régebbi alkotások is tartogatnak meglepetéseket. A város jelképének számító Mihály Arkangyalnak szentelt templomot a helyiek németes kedélyességgel csak a „Miskának” hívják. Lenyűgöző építészete mellett két különlegességgel is szolgál ez a hely: a torony terasza a legmagasabb kilátópont a városra és az Elbára, illetve a torony mellett áll a Luther Márton pátoszok nélküli szobra. Az alkotás olyan makacsnak és dölyfösnek ábrázolja a nagy férfit, amilyen állítólag valójában is volt.

St.Michalis templom


Kulturálódj Szimbától a Világ kapujáig!

Ha Hamburgban kultúrára vágysz, akkor utazz tovább! Ezt nem úgy kell érteni, hogy hagyd el ezt az izgalmas várost, hanem inkább nézd meg a város legizgalmasabb csemegéit, amelyek az utazással kapcsolatosak. Itt van mindjárt a Miniatur Wunderland, ami a világ legnagyobb terepasztala. A Hamburgot bemutató kreáció nem kevesebb, mint 930 szerelvénnyel büszkélkedhet, kidolgozását pedig jól tükrözi, hogy a városi stadionban még a nézők és a focisták is láthatóak.

 

Miniatur Wunderland


Más, de szintén kapcsolódik az utazáshoz a Ballinstadt, vagyis az emigrációs múzeum. Hamburg nem véletlenül kapta a „Világ kapuja” nevet, ugyanis a 19. század végétől a múlt század harmincas éveiig innen indultak a világválság és az erősödő náci hatalom elöl menekülő tízezrek az újvilág felé. A múzeum az átmeneti szállásukon lett berendezve és mindennapjaikat mutatja be.

 

Ballinstadt, vagyis az emigrációs múzeum

Végül álljon itt egy-egy zenei ajánló: az afrikai szavannákig repít a márciusban is futó Oroszlánkirály musical, mely a jól ismert Disney rajzfilm alapján született. Ha pedig valaki komolyabb szórakozásra vágyik, az látogassa meg az Operaházat, ahol februárban a jól ismert Mozart operák mellett Toshio Hosokawa japán darabjai is felcsendülnek .

 

Utánajártunk: Budapestről az Eurowings közvetlen járatai hetente ötször közlekednek.

Előző

Peking, a hihetetlen léptékek városa...

Következő

Athéni hétvége...

Kövess minket!