2019. December 14. | Szilárda
Előző

Vintage ősz Noszvajon...

Következő

Hétvégi kiruccanás Egerbe...

Bodrog-parti nyárutó

A kéményeken ülő gólyafészkek legalább annyira hozzátartoznak a vidék képéhez, mint a sűrű pántlikában a dombokról lefutó szőlőkordonok – ez Tokaj. És még sok minden.

 

A fészkek így szeptember elején már üresek, annál nagyobb a nyüzsgés a hegyoldalakban. A turisták is rendületlenül járják a dűlőket és a bortúrák El Caminóját. A város esténként már csöndesebb, a nyári teraszok gyérülnek, lélekben már mindenki a következő nagy eseményre, a szüretre készül. Ami évek tapasztalata alapján egyre előrébb kerül a naptárban, ennél fogva a különféle szezonok szinte összeérnek – valószínűleg a helyi turizmus szervezőinek nagy örömére.

 

Nagy múltú helyeken járunk, a környező falvak, az új birtokok és egy hagyományt is megtartó új szemlélet nyomában. Igen, kóstolunk is, de most inkább az egyensúlyokat, a természet és ember harmóniáját keressük. Jó pár éve jártunk erre, érdekes megfigyelni, ahogy a hely a Fesztiválkatlannak köszönhetően kokettál egy újfajta programturizmussal – nos, igen, a jóféle hegy leve immáron nem kizárólagos főszereplő, dobogós szerep jut a viszonylag háborítatlan természetnek (mondjuk egy bodrogi kenu- vagy sárkányhajó túra, egy tiszai horgászás keretében) és a minőségi szálláshelyeknek.

 

Itt-ott persze némi nosztalgiázásra késztethet az elhagyott szocreál épületek pusztuló relikviáinak látványa, ám felfedeztünk jó példákat is az újrahasznosításra – ilyen a volt zsinagóga épülete, amely Farkas Pál építész tervei alapján született újjá Kulturális és Konferenciaközpontként. De hasonlóan „hűha” élményt okozott, amikor szálláskeresésben a Bodrogkeresztúr felőli „végen” megpillantottuk a Hotel Kelep jelképévé vált, restaurált kazánházi kéményt, melynek tetején természetesen (értsd szó szerint) ott trónolt az elmaradhatatlan gólyafészek.

 

Nota bene, a leendő szállodásokat és kereskedőket képző iskolával szemben 2012-ben elkészült Hotel Kelep tan-szálloda is egyben a szakma „fiókái” számára – mesélték a recepción. Mint kiderült, a terület, s a rajta levő épületek elhanyagolt, nomád állapota jó ideje már városépítési beavatkozást sürgettek.  Ehelyütt korábban katonai folyami flottaépületek álltak, melyek eredetileg üzemanyag- és lőszerraktárként, hő-központként szolgáltak.Viszonylag ritkán találkozni ennyire sikeres rehabilitációval, ennél fogva mielőtt elfoglaltuk volna a szobánkat, nekiindultunk felfedezni az épületegyüttest.

 

Érdemes megemlíteni az építész nevét: Bodonyi Csaba a szétszórtan álló földszintes épületek megtartásával, emeletráépítésével, s azok üveg gyaloghidakkal való összekötésével olyan építészeti és funkcionális integrációt valósított meg, amelynek végeredménye egy jól működtethető háromcsillagos minősítésű 60 ágyas szálloda lett. A régi kazán műemlék jellegű tégla kéményét – labilis felső részét visszabontva – megtartották, így mára már egy új gólyapár otthona. Innen a szálló neve is: a Kelep egyben a kontinuitást is jelzi. A kémény alsó részének kibontása grillezőként való hasznosításra adott lehetőséget. Az épület fűrészelt riolittufa burkolata, bontott-vágott téglasávokkal osztva egyértelműen a környék hagyományos borházainak stílusát idézi.

 

Nem csak ennek okán, de a szálláshely Tokaj egyetlen winestyle hoteljeként hirdeti magát: a szobaárban foglalt reggeli (melyben a fő attrakció a helyi alapanyagokból elkészített házias sonka kollekció és a fűszeres gomolyasajt) mellett lehetőség van a Bodrogon hajózva vacsorázni, vagy éppen egy hattételes borvacsorán részt venni. Érdemes kipróbálni ezeket a szolgáltatásokat, mert a Kelep „boros” partnerei és a régióban méltán elismert sajtmesterek és kistermelők biztosítják a hamisítatlan hegyaljai ízeket. Esetünkben Király László borlovag értő kalauzolásával szembesültünk a tokaji borral kapcsolatos jó néhány tévképzetünkkel. Mondanom sem kell, a szállodába visszatérve igen csak indokolt volt egy pezsgőfürdős, szaunázós tisztítókúrának alávetni magunkat, hogy másnap tiszta fejjel és erőnk teljében lehessünk mi is „királyok” a környék kiváló kerékpárútjain.

 

Egyébként látszik az igyekezet, hogy Tokaj gasztronómiában is fel szeretne nőni a bor mellé: egyre több a helyi terményeket feldolgozó manufaktúra, a jó étterem (ilyen például a híd tövében, a retrós hangzású Előre sportegyesület bázisán működő Halra Bor), melyekben sem mi, sem ismerőseink nem csalódtak. Országosan ismert a minden hónap második vasárnapján megtartott Tokaj-Hegyaljai termelői Piac a Disznókő pincészet előtt, a Sárga Borház parkolójában.

 

Andalogtunk a Tisza-parton és a belvárosban, benéztünk a helyi termékeket árusító boltokba, elautóztunk a szomszédos településekre, például a mostanában egyre felkapottabbá váló Mádra; és gyönyörködtünk a csodás tájban és a pincék építészetében. Elérhető közelségben van a különféle díjakkal körülajnározott nyíregyházi állatkert, amely azonban néhány részletétől eltekintve leginkább egy poros vurstlihoz volt hasonlatos. Sebaj, az időjárás legalább kényeztetett, Tokajba „hazatérve” a békebeli hangulatú Tutajos Strandon merülhettünk egyet a Tisza hűsítő hullámaiba. És igen, ott és akkor már azt is elhatároztuk, hogy – csak úgy, mint a gólyák – mindenképpen visszatérünk ide.

Tóth Gábor Ákos

 

Előző

Vintage ősz Noszvajon...

Következő

Hétvégi kiruccanás Egerbe...

Kövess minket!