2020. Augusztus 12. | Klára
Előző

Hol vakációzunk az idén?...

Következő

Nagyon jó hely Tagyon...

Amikor a kicsi a nagy

Az elkülönített magánszféra lényegében a luxus egyik fő ismérve – megnéztük, hogy a vírus okozta távolságtartás hogy működik egy Szekszárd közeli nyaralóhelyen.

 

A februári Duna-menti wellness kirándulás alkalmával megfogadtuk, hogy nyáron is ellátogatunk erre a gyönyörű helyre. Akkor még hírét sem hallottuk a vírusnak, de nagyon gyorsan kiderült, ezt a fogadalmat elég nehéz lesz beváltani idén. Aztán ahogy javult a járványhelyzet, másokkal egyetemben mi is bátrabbak lettünk. A Balaton kontra Adria kampány nem érintett (lévén két éve füredi lakos), ám a belépést a hatvanöt pluszosok klubjába azért egy kivételes környezetben szerettük volna megünnepelni. Na, de hol lehet ezt megvalósítani biztonságosan? Nyitogattak a szállodák, de a mi szívünk visszahúzott Fadd-Domboriba, a Donauticába…

 

Természetesen voltak előképeink és abból a meggondolásból indultunk ki, hogy a főépület helyett ezúttal a biztonságos távolságot erősítő luxusbungalók valamelyikében szeretnénk eltölteni három napot. Az egész üdülő övezetre jellemző retro hangulatot kerestük – no, persze légkondival, panorámával a Duna-holtág partjára álmodott „beach”-re (amely minden, csak nem holt a fecserésző madárvilág és a vízen időnként elhúzó evezőscsapat okán), pár lépésre a medencétől, ahová időnként pincérek szaladnak ki óhajunkról-sóhajunkról érdeklődve. (Milyen más ez, mint teszem azt egy hávájos dubai tömegszálláson, nem ciki, nem mű udvariasság, ebben a családias miliőben elhiszem, hogy valóban azt akarják, jól érezzem magam, elvégre az alkalom kivételes, miért ne lehetnénk mi is azok…)

Ezt erősíti a kétszintes „faház” (mindössze hat van belőle) belső dizájnja is, ami (nem gondoltam, hogy enteriőrrel kapcsolatban ezt leírom) egyszerűen és praktikusan kedves, ember és természet közeli egyszerre – mintha egy dán üdülőfaluban laknánk, ami a tisztaságot és az egészséget szublimálja gondolkodásunk középpontjába.

 

A hely pont annyi, amennyi szükséges (akár egy egész családnak), a kertkapcsolatos teraszok kialakítása is biztosítja az intim szférát – és folytathatnám a címben leírt benyomásom tételes igazolását – tehát a kicsi most nagy -, mert egy ilyen léptékű hotel eleve, alapból úgy működik, hogy nem a svédasztal és az animátorok határozzák meg az én jó közérzetemet.

Miközben a környéken számos elhagyott vendéglátóhely, szálloda épülete láthatóan évek óta csak pusztul, a „nyaralósok” láthatóan életben tartják a bátor új vállalkozásokat – örömmel konstatáltuk, hogy a helyi Fröccsterasz nyárbarát nyitva tartással és a szekszárdi régiót jelesül képviselő Mészáros Pincészet kiváló arzenáljával várja a sétálókat, bringásokat.

 

Kerékpárt egyébként mi is kaptunk a szállodában (kenuzni, supolni is lehetett volna, csak túl erős volt a szél és a hullámzás), amivel a holtág partján vezető horgászösvényen prímán lehetett kerekezni égig érő, háborítatlan sások és nádak folyosóján. A szúnyogok szerencsére távolmaradásukkal tiszteltek meg, így zavartalanul élvezhettük a kolibri méretű, modellként magukat illegető szitakötők színes bemutatóját.

 

Ha már a „kifutónál” tartunk, láthatóan divatba jött a hely szellemét tiszteletben tartani az itt pihenők körében – magyarán nagycsaládosok is képesek úgy nyaralni számtalan csemetéjükkel, hogy nem az van a homlokukra írva: „nekem ez jár a pénzemért”, azt csinálok, amit akarok. A személyre szabott kiszolgálás egyébként nagyon sok szinten megvalósult eddig is, a vírushelyzet, a távolságtartás erre még rá is erősített. A menüválasztásos vacsora hálistennek lehetetlenné teszi az ételek mennyiségi halmozását (ennélfogva kevesebb sok munkával és odafigyeléssel elkészített finomság megy veszendőbe), a reggelinél plexi mögül szolgálják ki a vendéget, soha nincs tumultus, mert itt jól esik több időt eltölteni: például lehet figyelni, ahogy Markó séf ténykedik, komponál, vezényel (ezúttal, a többi dolgozóhoz hasonlóan szigorúan maszkban) - ahogy azt megírtuk róla, ő egyértelműen a minőségi alapanyagok és a szerethető „nagymamám” konyhája féle ízvilág fúziós művésze, akire vigyázni kell, nehogy szemet vessen rá valamely Michelin csillagra aspiráló étterem tulajdonos…

 

Szóval ehelyütt bizony észre sem vettük, hogy a járvány által megtépázott, furán szabályozott világot élünk, mert aki itt szállt meg, eddig is a félrevonulást, a csendet, a nyugalmat kereste – s találta -, ami ha úgy vesszük, nem más, mint egyfajta „oltóanyag” a tömegélmények egymást kioltó fertőzés gócai ellen.

 

Hozzáteszem, nem is gondoltam egyszer sem a három nap alatt arra, hogy immár a „veszélyeztetett” korba tartoznék. Lehet, hogy ezt hívják rekreációnak?

Tóth Gábor Ákos

 

Korábbi cikkünk ITT olvasható.



Előző

Hol vakációzunk az idén?...

Következő

Nagyon jó hely Tagyon...

Kövess minket!