2020. Június 05. | Fatime, Fatima
Előző

Alfát akarok taperolni!...

Következő

Két vagy négy keréken, de ki a szabad...

A használt autó piac dacol a vírussal

Nyolc esztendőn át tartó, folyamatos emelkedés ért véget a hazai használt autó piacon az egész világot átszelő koronavírusnak köszönhetően.

 

A Datahouse adatai alapján az első három hónap során 189.924 autó cserélt gazdát az országban, külföldről 2019-hez 4 százalékkal kevesebb – összesen 37.759 autó – érkezett. Mint ismert, 2012 óta évről évre több használt autó cserélt gazdát hazánkban, 2019-ben pedig már a 800 ezres határt is átlépte a piac, és januártól december végéig összesen 810.920 gépkocsi került új tulajdonoshoz.

 

Ugyan az első két hónap is erősen indult 2020-ban, ez a tendencia most bezuhanni látszik, a koronavírus következtében csökkent az értékesítések száma az elmúlt hetekben. Márciusban egészen pontosan 23,5 százalékkal estek vissza az átírások 2019-hez képest, így 68.374 autó helyett 52.339 gépkocsi talált ebben az időszakban új gazdára. Összességében azonban negyedév után – a januárnak és a februárnak köszönhetően – mindössze 0,4 százalékos mínuszt produkált a terület, s 189.924 használt négykerekű cserélt tulajt.

 

Az átírások mellett a forgalomba helyezések is csökkentek, januártól március végéig ugyanis 37.759 autó érkezett az országba külföldről, az import eredménye így 4 százalékkal maradt el a tavalyitól. Ezek 60 százaléka tíz év fölötti volt, így az új autó értékesítés lassulása mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 14,4 évet elérje a magyar személyautó-állomány átlagos életkora.

 

Magyarországon januártól március végéig legtöbben alsó-középkategóriás-, kis-, és felső-középkategóriás autót vásároltak, a határon túlról érkező modellek esetében keresettek voltak még az egyterűek is. Típusbontásban – a hazai autócserék esetében – az Opel Astra bizonyult a legkeresettebbnek, a Suzuki Swift, a Ford Focus, valamint két Volkswagen modell, a Golf és a Passat előtt. Az import esetében a dobogó legfelső fokán három hónap után szintén az Astra áll a Golfot és a Passatot megelőzve. A legtöbben Budapesten, Pest megyében, a legkevesebben Nógrád megyében vásároltak négykerekűt határon belül és határon túlról egyaránt.

 

„A jelenleg is érvényben lévő járványügyi vészhelyzet miatt kialakult gazdasági helyzetben az április és a május még kritikus lehet, de amint szabadabb lesz az állampolgárok mozgástere, várhatóan ismét visszatér az élet a használt autó piacra. A járművek beszerzését ugyan most sokan elhalasztották, de autó vásárlásra szükség lesz, így ezen a területen nem várható hosszú időn át tartó mélyrepülés” – mondta el kérdésünkre Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

 

A tapasztalat az, hogy a vevők jellemzően elhalasztották a vásárlást, most alapvetően a kényszereladások mozgatják a piacot, így egy-két autó jócskán áron alul találhat új gazdára. Amennyiben nem húzódnak el sokáig a korlátozások, és V-alakú válságról beszélhetünk, akkor rövid időn belül – akár már a harmadik-, negyedik negyedévben visszatérhetnek a piacon megszokott értékesítés számok. Persze akadnak borúlátóbb elképzelések is, például U- vagy L-alakú válság esetén hosszabb ideig tarthat, amíg rendeződik a helyzet, de ezek a használt autó piacra már az újautó piacról áttérő vásárlók miatt kisebb hatással lesznek.

  

A válság lefutásának forgatókönyveitől függetlenül a fiatal használt autók értéke várhatóan általánosságban nem csökken, bár országonként eltérő lehet az árak alakulása. Az Egyesült Királyságban akár már az év végére helyre állhat a rend, és várhatóan Németországban is gyorsan rendeződik a gazdaság. Ugyan a franciák, az olaszok és a spanyolok nehezebben lábalhatnak ki a krízisből, a használt autó piacot náluk is kevésbé érinti majd a recesszió, és az esetükben is legfeljebb 5 százalék körüli, átmeneti maradványérték-csökkenéssel lehet számolni, állapítja meg elemzésében az Euro Tax nemzetközi használtautó értékelő hálózat legutóbbi elemzése.

Tóth Gábor Ákos

 

Előző

Alfát akarok taperolni!...

Következő

Két vagy négy keréken, de ki a szabad...

Kövess minket!