A Mercedes-Benz a május 2-ig tartó Auto China kiállításon mutatja be a Concept Style Coupét, a kompakt kategória következő hazai gyártású sportos kupé avantgárd designtanulmányát. Mindeközben rekordnagyságú licit mellett talált gazdára az első Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztály személyautó a Vatera online piacterén. A Daimler AG két hete indította be a termelést az új kecskeméti személyautó gyárában, amely alkalomból tartott sajtókonferencián Dr. Dieter Zetsche bejelentette, hogy az új üzemben gyártják majd a Mercedes-Benz új kompakt-autó generációjának egy további modelljét is, a négyajtós kupét. Kihangsúlyozta továbbá az új gyártóüzem jelentőségét: „A gyártás kecskeméti beindításával megkezdődik a Mercedes-Benz offenzívájának második lépcsője a prémium-kompakt-szegmensben.”
Ez a négyajtós kupé valóságos stílusforradalmár: nonkonformista, provokáló és maszkulin. Műszaki újdonsága többek között a feltűnő fényszóró innovatív irányjelzővel, az új négyhengeres, 211 lóerős benzines turbómotor és a 4MATIC összkerékhajtás. Markáns jellemzője többek között a frontkiképzésbe beágyazott motorháztető erődómja, valamint a gyémánthatású hűtőmaszk, amely a Concept A-CLASS vonalát viszi tovább. A koncepciójármű fényezése Alubeam színű – ez kiemeli a forma plaszticitását. Innovatív fényszórója egy ragadozó mindig éber, fürkésző szemére emlékeztet; készenléti állapotban vörösen világít. Különleges az irányjelző is, amelynek egyes fedelei „La-Ola” hullámként, sorra nyílnak fel.
Oldalnézetét három markáns vonal tagolja: e vonalak mélységet és dinamikát adnak a profilnak. A formás, hullámszerűen tagolt külső tükrök kihasználják a koncepcióautó formai kötetlenségét. Ugyanez érvényes a 20 colos, turbinaszerű, nagyon sportos kerekekre. A küllők lyuggatott szegecsei ismét a gyémánt-témára épülnek. Az oldalablakok keret nélküliek, és nincs B-oszlop sem.
Nagy panorámatető áraszt fényt az utastérbe. A hátsó részbe átmenő üvegtől fém léc választja el, amelynek kontúrja bukócsövet idéz. Az előre és közép felé hegyesen kifutó hátsó lámpák fémesen piros színe kiemeli a kupé avantgárd formavilágát. Kétcsövű, a környezethez illő alakú kipufogó jelzi a sportosságot, és mutatja még szélesebbnek a fart. A keskeny diffúzor ismét felvillantja a gyémánt-hűtőmaszk pontozott témáját.
Feszültséghordozó felületekkel, kifejező domborulatokkal fogad az utastér. Méretes, valódi karbon dekoráció húzódik végig a teljes szélességen, elegáns rafinériáról gondoskodva. A kombinált műszer két csőkerete szabadon áll, szintén karbonból készül, és külön-külön üvegezésű. Irányjelzéskor a csövek gyűrűje villan fel.
A műszerfaltól hosszú, átmenő középkonzol húzódik hullámosan hátrafelé, beágyazott, igényes szellőzőkkel és rakodóval a hátsó utasok részére. A divatos színösszeállítás világosszürke és antracit. Sportosan ellenpontozzák a neon-zöld szegélyek és díszvarrások, többek között a műszerfalon, a kormánykeréken, az üléseken és az ajtóbetéteken. Nemes anyagok és gondos kidolgozás gondoskodnak a kiváló minőségi hatásról. Nem takarékoskodtak a bőrrel sem: a műszerfalat fehér hasított bőr borítja, kontrasztot képezve a felső rész antracit-színű Alcantara bevonatával.
A sport-kormányt vadbőrrel húzták be. A krómozott dekorációk és a kezelőfelületek feketére eloxáltak, ahogy értékes kar-stopperórák korlátozott darabszámú sport-kiadása esetén szokásos. A HMI kezelőegység körüli felületen feketére eloxált alumínium csillog. Az integrált fejtámlájú négy sportülés az új A-osztály sportváltozatából származik. Fölső részén megvilágított, galvanizált díszléc teszi könnyeddé. A műszerfali szellőzők formája a sugárhajtású repülőgép hajtóművére emlékeztet.
Háttérvilágításuk a beállított hőmérséklettől függően változtatja a színét: kék, amikor hideg friss levegőt fújnak be, vörös, amikor fűt a meleg légáramlat. Közepes hőmérsékletnél sárgásan fluoreszkálnak, tökéletes harmóniában a szegélyekkel. Futurisztikus élmény lehet majd vezetni ezt az autót, de erre 2013-ig várnunk kell, ugyanis akkor kezdődik Kecskeméten a szériagyártás.
Tóth Gábor Ákos Kiemelt figyelem és rekordnagyságú licit mellett talált gazdára az első Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztály személyautó a Vatera online piacterén. Az április 21-én befejeződött árverés nyertese a Jász-Plasztik Autócentrum Kft., a Mercedes-Benz egyik márkakereskedése , amely hamarosan átveheti a kecskeméti gyártósorról elsőként legurult ügyfélautót. A három hét alatt több tízezer érdeklődőt vonzó jótékonysági aukció több mint 20 millió forintos bevételét a Mercedes-Benz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel.