Aki erről a palettáról választ autót magának, nem feltétlenül izomagyú, erőszakos fráter – kinek a lakhatási viszonyai, kinek a munkája indokolja, és nyilván sokan vannak olyanok is, akiknél a védettség érzet, a biztonság az elsődleges szempont. Nissan Navara: mozgékony behemót Sokan az utak királyának becézik, robosztus külleme okán pedig egyfajta szimbólum lett az összkerekes izomautók családján belül. A Navara külsőleg nem sokat változott az évek alatt, a fényszórók, a felépítmény, a fülke kialakítása, a hűtőrács, minden egytől egyig ugyanaz. A Navarában az újdonság erejét főként az új motorok, azon belül is azok teljesítményei adják. Azon túl, hogy a háromezres V6 újdonságként szerepel az árlistán, a 2.5-ös dízel sem a régi.
Teljesítményét 190 lóerőre növelték, miközben az autó önsúlya 40 kilogramm híján eléri a két tonnát. A Platinum felszereltség a kínálat csúcsát képviseli, szériatartozékként jár hozzá a teljes bőr belső tér és az elektromosan mozgatható krómozott visszapillantók, napfénytető és négyféleképpen állítható első ülések – megjegyzem, a hátsó sorban sem kell éppen szorongani. A metálfényezés és a tolatókamerás navigációs rendszer feláras extra. A Navarával egyébként jól elboldogultunk a városban is.
Meg kell szokni a méretét, azt a bődületes erőt, amit a vezető ural, a parkolást pedig élőképes tolatókamera segíti, amely ráadásul még sípol is, ha valami túl közel kerül. Az autó optikáján kívül a teljesítmény is brutális. Az öszkerékhajtásnak köszönhetően állítólag még 39 fokos emelkedőn is felkapaszkodik. Legyen az lassan sodró vagy éppen százas tempó, a Navara mindenhol készen áll a vágtára. Kétezertől megérkezik a maximális nyomaték, amely összkerékkel dömperként kezdi el takarítani a belső sávot, s még a körforgalom is leáll, ha közelítünk.
Opel Antara: friss lendület A SUV kategória modelljeit bevallottan aszfaltra tervezték. Így van ez az Opel Antara esetében is, amely legutóbbi ráncfelvarrása után sem lett igazi mountain bike. Az átalakítás során sok pontban nem változott az autó, azonban az orrészt kicsit átformálták, továbbá frissítettek az első és a hátsó lámpákon és optikai tuningon estek át az oldalsó „légbeömlők”. Az Opel SUV-ja kényelmes, méretes, biztonságos, ugyanakkor konszolidáltabb megjelenésű kategória társainál.
Az utastérbe ülve kellemes összkép fogad, amely helykínálata elől-hátul kellemes. A beltér hangulata visszafogottan elegáns, a vajszín kellemes elegyet képez a feketével. A bőrülések elől hátul kényelmesek, a vezetői pozíció már a kocsi alkatából kifolyólag is magas. A kormány jó fogású, a műszerfal ismerős az alacsonyabb kategóriájú Opelekből. A középkonzol az Antara esetében is gombok sokaságát vonultatja fel, nem árt álló helyzetben előre begyakorolni a kezelésüket.
A motorpaletta teljesen új, jelentősen módosult a futómű és egy kicsit a kormánymű is, az utastér zaja pedig az elődhöz képest jelentősen csökkent. Az Antara rugózása nagyon kellemes városi körülmények között és országúton egyaránt, mi több, enyhébb terepviszonyok között is jól elboldogul a kocsi – ám a húzósabb terepezést érdemes elkerülni vele, főleg akkor, ha nem szeretnénk leverni a feláras fényezést. Alapáron 6 légzsákkal, lejtmenet-vezérlős, visszagurulás-gátlós ESP-vel, tetősínekkel, manuális légkondicionálóval, elektromos ablakokkal és tükrökkel, MP3-olvasós CD-rádióval, 60:40 arányban síkba dönthető hátsó ülésekkel és 17 colos alufelnikkel juthatunk Antaránkhoz.
Tóth Gábor Ákos