2017. Szeptember 20. | Friderika
Előző

Jótékonykodó művészek...

Következő

Bohócdoktorok...

UNICEF a gyerekekért

Kétszer annyi gyereket soroztak be katonának 2016-ban Szíriában, mint egy évvel korábban, és ötödével több gyerek esett gyilkosság áldozatául – derül ki az UNICEF jelentéséből. A háború kezdete óta, hat év elteltével mintegy tizenkétszeresére, azaz 6 millióra nőtt a humanitárius segítségre szoruló gyerekek száma.

 

Sohasem követtek el még annyi jogsértést a szíriai gyerekekkel szemben, mint 2016-ban – írja beszámolójában az UNICEF a konfliktus kezdetének hatodik évfordulóján.

 

Az elmúlt évben meredeken emelkedett azoknak a bizonyított gyilkossági, csonkításos és besorozási eseteknek a száma, amelyeknek célpontjai gyerekek voltak, miközben Szíriában, országszerte egyre több beszámoló érkezett az erőszak drasztikus tovagyűrűzéséről.

 

  • Legalább 652 gyereket gyilkoltak meg, ami 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és ezzel 2016 lett a legvéresebb év a szíriai gyerekek számára 2014 óta
  • 255 gyerek iskolában vagy annak közelében vesztette életét.
  • Több mint 850 gyereket soroztak be katonának, közel kétszer annyit, mint 2015-ben. A gyerekkatonákat közvetlenül a csatatérre küldik, és egyre gyakrabban osztanak rájuk harci szerepet is: szélsőséges esetekben akár hóhérok, öngyilkos merénylők vagy börtönőrök is lehetnek a gyerekkatonák.
  • Legalább 338 esetben ért támadás kórházakat és egészségügyi dolgozókat.

 

A szenvedés korábban nem látott méreteket öltött. Több millió Szíriában élő gyerek válik támadás áldozatává nap mint nap, életük fenekestül felfordult – mondta Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója a szíriai Homszban. Minden egyes gyerek egy életen át hordozni fogja ezeket a sebeket, ami borzalmas következményekkel jár egészségükre, jólétükre és jövőjükre nézve – tette hozzá.

 

Mintegy 6 millió gyerek kiszolgáltatott helyzetben

A szíriai gyerekek között az a 2,8 millió a legsebezhetőbb, aki az ország nehezen elérhető területeinek valamelyikén él. Közülük 280 ezren ostromlott településeken laknak, amelyek szinte teljesen el vannak vágva a humanitárius segítségtől. A bombák, golyók és robbanószerkezetek mellett a gyerekeket gyakran olyan betegségek tizedelik, amelyeket egyébként könnyedén meg lehetne előzni.

 

Hat év háború után, 2012-höz képest jelenleg 12-szer több, csaknem 6 millió gyerek függ a humanitárius segítségtől. Több millió gyereknek kellett elhagynia otthonát, akadnak olyanok, akik hétszer költöztek az elmúlt években. 2,3 millió gyerek él menekültként Törökországban, Libanonban, Jordániában, Egyiptomban és Irakban. Szíriában a háztartások több mint kétharmadában a gyerekek is dolgoznak, hogy támogassák családjukat, közülük néhányan felnőttek számára is elviselhetetlen körülmények között.

 

A borzalmak és a szenvedés ellenére a gyerekek nem adják fel álmaikat és reményeiket. A 12 éves Darsy, aki jelenleg menekültként Törökországban él, a következőket mondta: „Sebész szeretnék lenni, hogy segíthessek a beteg és sebesült szíriai embereken. Egy békés Szíriáról álmodom, ahová hazatérhetünk. Egy háborúk nélküli világról álmodom.” A szíriai gyerekek közel fele szenved poszttraumás stressz szindrómában, a megrázkódtatásokat sokszor rajzolás formájában próbálják feldolgozni. Az UNICEF Remény rajzai elnevezésű kampányában a gyermekeket érő életre szóló traumákra kívánja felhívni a figyelmet.

 

Az UNICEF további intézkedéseket sürget

A szíriai gyerekek nevében az UNICEF felszólítja a szembenálló feleket, a rájuk befolyással bíró egyéneket és szervezeteket, a nemzetközi közösséget és mindenkit, aki törődik a gyerekekkel, hogy:

 

  • Keressenek azonnali politikai megoldást a szíriai konfliktus lezárására
  • Hagyjanak fel a gyerekek elleni bűncselekményekkel, legyen szó gyilkosságról, csonkításról vagy besorozásról, illetve fejezzék be az iskolák és a kórházak támadását
  • Nyissák meg az ostromlott településeket, és biztosítsanak feltétel nélküli, folyamatos hozzáférést az összes szükséget szenvedő gyerekhez, bárhol is éljenek Szírián belül
  • Nyújtsanak fenntartható támogatást a menekülteket befogadó országok kormányainak és közösségeinek, tekintet nélkül az ellátandó gyerekek státusára
  • Járuljanak hozzá anyagilag az UNICEF szíriai gyerekeknek nyújtott életmentő segítségéhez
Előző

Jótékonykodó művészek...

Következő

Bohócdoktorok...

Kövess minket!