2017. Október 17. | Hedvig
Előző

Usha Doshi: Creating with Shapes...

Következő

Munkában az író kommandó...

Eszterhai Katalin – Majdnem Esterházy

Eszterhai Katalin olyan, mint a csillagok: valósággal beragyogja környezetét.  S akár az égboltot járó csillagképek, ő is nagy utat tett meg,  míg a szabolcsi nincstelenségből egészen Kanadáig jutott. A nagy sikerű Akaratunk gyógyerejét követően már polcokon Eszterhai Katalin önéletrajzi kötete.  

 

A memoárt  olvasva mi is elkísérhetjük Eszterhai Katalint hosszú, fájdalmas és örömteli fordulatokban  egyaránt bővelkedő útján, mely a sparhelt sütőjének melegéből – ahol a hat hónapra született Katalint kisbabaként melengették – a rideg pécsi bányásztelepen, majd a ragyogó Rómán keresztül végül  a hűs Niagarához vezet. Eszterhai Katalin rendkívül szívhez és lélekhez szólóan vall arról, ő miként küzdött meg ezekkel a kihívásokkal és saját démonaival. Történetének ereje abban rejlik, hogy miközben az ő egészen különleges emlékei között járunk-kelünk, saját életünk kérdéseire is megtalálhatjuk a választ. 

 

Külön meg kell említeni, hogy az olvasó egy olyan könyvet tart a kezében, amely szép magyarsággal, izgalmas, ízes és frappáns hasonlatokkal íródott. Érződik, hogy Eszterhai Katalin otthon van a nyelv izgalmas és színes világában. A könyv olvasásakor egy igazán művelt, sokszínű, mérhetetlen lelki és szellemi gazdagsággal, megbízható tudásbázissal és műveltséggel rendelkező asszonyt ismerhetünk meg.

 

Eszterhai Katalin így mesél új kötetéről:

Mi is nekem ez a könyv?  Az emlékeim nekem olyanok, mint a szeretettel főzött ételek, táplálnak, éltetnek, akármikor fel tudom idézni az ízüket. Itt vannak bennem, és időnként előbújnak, mint a hó alatt álmodó virágmagok a napfény melegére.  Vannak emlékeim, amelyeknek előkelő szerep jutott az életemben, míg mások törékenyek, elsuhanók, tünékenyek, csupán elkapott pillanatképek, de valamennyi az enyém, építőköveim, hozzájárulnak ahhoz, aki ma vagyok…

 

Gyerekkorom óta előttem száll a boldogság kék madara. Időnként velem van, majd tovarepül, s ha ezt teszi, nem sírok, mert Maurice Maeterlinck elhitette velem, hogy a boldogság kék madara, ha akarom, visszaszáll hozzám. A belga író könyve, A kék madár nekem maga a csoda! Hálás vagyok a szerzőnek, mert elindította a fantáziámat, mert nekem adta a varázskalapot a Szemfelnyitogató Nagy Gyémánttal, amit mindig magammal hordok. Amikor úgy érzem, hogy eltévedek az élet útvesztőjében, csak megforgatom az én gyémántomat, és máris látom magam körül a szépet, és tudom, amíg keresem a helyem a világban, addig értelme van az életemnek.

 

„Sic itur ad astra” azaz „így jutni a csillagokig” – írja Vergilius az Aeneisben. Engem egy, a középiskolai ballagásomra kapott dísztávirat inspirált, amelyben ez állt:  „per aspera ad astra”, azaz „göröngyös az út a csillagokig”. Ez ösztönzött arra, hogy soha ne adjam fel az álmaimat, hogy a felfedezők fáradhatatlan kíváncsiságával éljem a mindennapjaimat.

 

Majdnem Esterházy című könyvem olyan, mint egy véletlenül előbukkant kincsesláda. Ha az olvasó kinyitja, úgy érezheti, rátalált néhány régi érzelmi gyöngyszemre, amely igazából mindig is az övé volt, de a mindennapi rohanásban megfeledkezett róla, elveszettnek hitte. Olvasva az én történeteimet, akárki azonosulni tud velem, megláthatja magában az egyszeri, a megismételhetetlen csodát, az embert, akinek álmai vannak, vágyai, reményei, aki tud szorongani, félni, boldognak lenni.

 

A könyv több mint mesék, emlékek gyűjteménye. A könyv üzenetet közvetít: a személyes felelősségét.  Felelősséggel tartozunk magunknak a mindennapjainkért, a megélt élményekért. Tőlünk is függ, hogy hogyan irányíthatjuk a sorsunkat.  Ahhoz, hogy az életünk a mienk legyen, a  döntő lépéseket magunknak kell megtenni.  Figyelnünk kell az élet dalára, mert valamennyiünk szívében ott van az a rejtett forrás, amelyből hitet, reményt és szeretetet meríthetünk.

 

A könyv felébresztheti az olvasóban a vágyat a jóra, hogy a szívével is lásson, ne csak a szemével, hogy higgyen az álmaiban, és tegyen is azért, hogy az álmok megvalósuljanak. Mert, ahogy Mabel Collins a Fehér Lótusz idilljében írja: „mindenki saját független törvényhozója, az öröm vagy a bú osztogatója; élete, jutalma, büntetése elrendelője.”

 

NÉVJEGY

Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő,  televíziós producer. Pályáját Pécset rádiós újságíróként kezdte, s csaknem  negyvenéves volt, amikor 1987-ben  férjével, a fotográfus és operatőr Lajtai Györggyel úgy döntöttek, olaszországi nyaralásukból nem  térnek haza, hanem végleg elhagyják Magyarországot. Két évet Rómában éltek és dolgoztak, majd Kanadában telepedtek le. Eszterhai Katalin első könyve Akaratunk gyógyereje címmel 2016-ban jelent meg. 

 

Előző

Usha Doshi: Creating with Shapes...

Következő

Munkában az író kommandó...

Kövess minket!