2018. December 19. | Viola
Előző

John Updike: Nyúlcipő...

Következő

Örök érvényű történetek...

Eszterhai Katalin: Légy az élet csodálója

Vannak emberek, akik borús időben nem azt mondják, hogy csupa fekete felhő borítja az eget, hanem azt, hogy bújócskázik a nap, akiknek mindig félig teli a pohár, akik a legnagyobb nehézségekre is életigenléssel válaszolnak, akik egyaránt elfogadják a sírást és a nevetés, a jót és a rosszat, akiknek az életöröm az igazi oxigén. Nos, ezek egyike Eszterhai Katalin.

 

Az írónő második könyve, ami az „öregedésről” szól. De mint a korábbi könyvében most is a tőle megszokott derűs bölcsességgel és fékezhetetlen életörömmel beszél az időskorról, a szeretet erejéről és a minket körülvevő apró csodákról. Hittel vallja, éveink számától függetlenül sosem késő rácsodálkoznunk a világban mindenütt ott rejlő szépségre. A könyv egyes fejezeteiben lenyűgöző meséket olvashatunk emberekről, akiket különféle kihívások elé állított az élet, akik mind eltérő módon szemlélik a világot, és akiket egyetlen cél vezérel: megtalálni a boldogságot. Körbejárta a témát, igényesen feldolgozva az időskor mindennapjait, kihívásait, örömeit és fájdalmait egy-egy idős ember történetét bemutatva.

 

„Vizsgálgatom az életemet, bennem él a vágyakozás a jóra, és játszom a mindennapjaimat, közben elhiszem, hogy akárhány évesek is vagyunk, léteznek a csodák, amelyeket mindenki a saját lelkében hordoz. Én szeretem a barátaimat, szeretem a körülöttem nyüzsgő világot, a nevetést, a sírást. Várakozásaim fiókját még ki-be húzogatom, még sok minden belefér. Ünnepelni szeretném az örömöket, hinni, hogy nem baj az, ha időnként a könnyeink sós esője záporozik. Nem baj az, ha rájövünk: tévedtünk, ha a boldogtalanság és a boldogság összekapaszkodik bennünk, ha a gyerekkori álmok kitörölhetetlenül bennünk maradnak. Ha már olyan öreg leszek, hogy már bizonytalanul, ingatagon járok és a lábam alig érinti majd a földet, ha már nem tudom eldönteni, hogy repülni, elesni vagy meghalni szeretnék, még akkor is keresni fogom azt az örökszép világot, ahol a félelemnek nincs hatalma, ahol öregen is önmagamhoz méltó tudok maradni, ahol a szeretet irányítja az utamat, ahol a Jövő minden reményét ringatom, / Mint a vihart és fészket a falomb. / Így állok örök békességbe már / S az Istent várom, aki földre száll." 

NÉVJEGY
Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő, televíziós producer. 1987-ben férjével és lányaival együtt Olaszországba költöztek, majd két év római tartózkodás után Kanadában lelték meg új hazájukat. A szerző két korábbi kötete az Akaratunk gyógyereje 2016-ban, illetve a Majdnem Esterházy 2017-ben jelent meg.  

 

Előző

John Updike: Nyúlcipő...

Következő

Örök érvényű történetek...

Kövess minket!