2020. Július 04. | Ulrik
Előző

Mattheisen Mária: Juice, amire a tested...

Következő

Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban ...

Bayer Ilona: Anyós lettem Japánban

Bayer Ilona, az Anyós lettem Japánban – Hétköznapok a Felkelő Nap országában című új könyvét két évvel ezelőtt kezdte írni személyes tapasztalatai alapján, majd élményeit interjúkkal, kultúrtörténeti és társadalomismereti anyagokkal és csodálatos fotókkal egészítette ki. Izgalmas, értékes és átfogó kötet született. A könyv tisztelgés a Magyar-Japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója előtt is.

 

Bayer Ilona, az egykori sikeres TV Híradós, és a mai napig is népszerű újságíró, író élete hirtelen megváltozott, amikor egy forgatásra Petra lányával Japánba utazott. Akkor még egyikük sem gondolta, hogy ez az utazás fordulópont az életükbe. Petra, talán ennek az utazásnak a hatására, japánul kezdett tanulni, majd a Felkelő Nap országában találta meg élete párját, így lett Bayer Ilonából anyós és nagymama Japánban, mi olvasók, pedig általa csöppenhetünk bele egy másik kultúra, másik életmód csodálatos, izgalmas világába.

 

Ahogy az írónő is kéri, induljunk egy nagy útra a Felkelő Nap országában, hogy a könyv végére érvén ne csak a néhány szavas sztereotípiák jussanak eszükbe, mint gésák, szamurájok, szaké, műszaki csodák, hanem az is, vajon mi segített a japán népnek abban, hogy a II. világháború legnagyobb veszteseként mára a világ harmadik legfejlettebb országa lehessen az övék. Feltárulnak előttünk az ősi hagyományok és a szupermodell világ, a híres japán fegyelmezettség, precizitás és udvariasság, a nők helyzete, a házassági kapcsolatok, az iskolai szokások vagy, ahogy Ila megírta, a szeretem, a nem szeretem, és szokatlan japán tulajdonságok.

 

 „Szeretem –, hogy az utcán nem látni ideges, agresszív embereket, a japánok inkább magukba fojtják a dühüket, de ez az utcán, gyalogosként nem érezhető;

Szeretem –, hogy a boltokban az eladók szuper udvariasak, nem ül ki az arcukra a nálunk egyre gyakoribb undok unalom;

Szeretem –, hogy a szolgáltatások elsőrendűek, a cégek sokat adnak a hírnevükre, mindent odaadóan csinálnak a vendégért/betegért;

Szeretem –, hogy sok a praktikus, kényelmet szolgáló holmi,

Szeretem –, hogy jó a közbiztonság, az élet nyugodt és kiegyensúlyozott;

Szeretem –, hogy az időseket tisztelet övezi. eltartásuk az elsőszülött kötelessége, cserébe viszont ő örököl mindent. Ez a tradíció szinte kizárja, hogy ellátás nélkül egyedül hagyják, vagy hónapokig rá se nézzenek az idős szülőre.

 

Nem szeretem – hogy nehéz jó barátra szert tenni, nem szokás a problémákat másokkal megosztani, nincs kultúrája a magánügyek kibeszélésének;

Nem szeretem –, hogy sok év után sem lehet igazán beilleszkedni;

Nem szeretem – az éghajlatot, nyáron nagy a hőség, magas páratartalom, télen meg nagyon hideg van, és csak légkondival, vagy gázkonvektorral lehet fűteni;

Nem szeretem –, hogy amíg nem vagyunk otthon, ki kell kapcsolni a fűtést, nehogy tűz üssön ki. így viszont tíz fok van a lakásban, amikor hazaérkezünk, reggel pedig 15-16 fokra ébredünk a nem fűtött szobákban.

 

Szokatlan –, hogy nemcsak a lakásokban és a szentélyekben, de a fürdőkben, edzőtermekben, az elegánsabb helyeken is már a bejáratnál le kell vetni a cipőnket és kis szekrénykékben elhelyezni.  

Szokatlan –, hogy japánban a járdáról lelépve először jobbra kell nézni, mivel a közlekedésben „balra hajts!” az alapszabály.  

Szokatlan –, hogy a japánoknál a négyes számhoz fűződnek olyan babonák, mint nálunk a tizenhármashoz. a hangzása japánul nagyon hasonlít a „halál” szóra;

Szokatlan –, hogy a nyilvános orrfújás nem illendő, mi több, gusztustalannak számít, helyette szipognak:

Szokatlan –, hogy a magasított talpú fapapucsban tipegő, elegáns kimonós hölgyek is szenvedélyesen nyomkodják a mobiltelefonjukat;

Szokatlan –, hogy nem szokás a testi kontaktus, a kézfogás, az ölelés még barátok, családtagok között sem;

Szokatlan –, hogy poharazgatás közben kerülni kell a „csin-csin” kifejezést, japánul ugyanis a férfiasság egyik becéző elnevezése.”

 

Egyben biztosak lehetnek, aki kezébe veszi ezt a kultúrtörténeti szempontból is különleges, remek fotókkal, nagyszerű riportalanyokat megszólaltató, elegáns kivitelű könyvet, az csak annyit mondhat: Szeretem.

 

Előző

Mattheisen Mária: Juice, amire a tested...

Következő

Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban ...

Kövess minket!