2020. Augusztus 08. | László
Előző

Kirakat-kiállítás Nyári Krisztiánna...

Következő

Változatok a realizmusra – Munkácsyt...

Új utakon

Sok minden megváltozott körülöttünk az elmúlt hetekben. Alig mozdulunk ki lakásunk falai közül, s még ki tudja meddig kell ilyen óvatosnak lennünk. Szokásaink átalakultak, figyelmünk új célpontokat talált. Ma még nem tudjuk, meddig kell az új viszonyok között élnünk. Egy dolog azonban biztos: a jövőben felértékelődik minden, ami az otthonunkban körül vesz minket.

 

Talán sosem volt akkora szükség a művészetre, mint ebben a helyzetben, amikor a nyüzsgés és a zaj helyébe a csendes szemlélődés és az otthon harmóniája lép. De szükségünk van a közösség erejére is, kapcsolataink ápolására és újak kialakítására, hiszen élményeinket is csak így tudjuk megosztani – fenntartva a művészet örök körforgását.

 

Az internet mindebben óriási segítséget jelent. Több mint 20 éve folyamatosan szem előtt tartom ennek a kommunikációs csatornának a fejlesztését. 1999-ben megrendeztük az első hazai online művészeti árverést, idővel létrehoztuk a legnagyobb internetes festészeti adatbázist, amit 2013-ban egy közel tízezer darabos képzőművészeti webshoppal kötöttünk össze.

 

A mai körülmények között mindez különös jelentőséget kap. Folyamatosan fejlesztett honlapunk, intenzív jelenlétünk a közösségi médiában esélyt teremt arra, hogy továbbra is egy nyitott, egymással kommunikáló közösségként nézzünk szembe az előttünk álló hónapokkal. Meggyőződésem, hogy ebben az új, elszigeteltebb világban paradox módon felértékelődnek a kapcsolatok, a közös szenvedély mentén összeálló valós vagy virtuális közösségek.

 

Hiszem, hogy a művészet, a festészet kedvelői számára évtizedek óta ilyen fórum a Kieselbach Galéria. A jövőben is erre fogunk törekedni, ezért mindenkit arra buzdítok, hogy használja internetes felületeinket – a magyar festészet kimeríthetetlen élményét kínáljuk minden látogatónk számára. Több tízezer kép, művészeti könyvek sora, gondolatébresztő cikkek és tanulmányok tucatjai várják az érdeklődőket.

 

Az internet a műtárgypiac terén is új lehetőségeket teremtett. A művészet kedvelőinek nem kell lemondaniuk a rajzok és festmények megszerzéséről, formálódó gyűjteményeik fejlesztéséről sem. Webshopunkban otthonról, tökéletesen biztonságos körülmények között vásárolhatnak értékes, garantáltan eredeti műalkotásokat. Ma mindez különösen fontossá vált: egyetlen kattintással bárki szebbé, izgalmasabbá teheti otthonát.
Kieselbach Tamás

 

Előző

Kirakat-kiállítás Nyári Krisztiánna...

Következő

Változatok a realizmusra – Munkácsyt...

Kövess minket!