2018. Szeptember 19. | Vilhelmina
Előző

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malko...

Következő

Metálnyuszi és vasököl...

Pálfalusi Attila: CIRKÁLÓ

Pálfalusi Attila nem az elszigeteltségből indult, nem volt társtalan, amikor festészetének és plasztikai opusának gyökereit elültette. Ott volt az „ipartervesek” között, a második világháború utáni magyar avantgárd törekvések letéteményeseinek egyikeként művei szerepeltek a Dokumentum 69–70 című kiadványban, sőt Klaus Groh korabeli átütő antológiájában, az Aktuelle Kunst in Osteuropa-ban is, amely a nyugati világ felé először adott hírt a progresszív kelet-európai törekvésekről.

 

Szakmai életrajzának központi mozzanata, hogy 1968-as első önálló kiállítását követően – leszámítva egy-két csoportos kiállítást – csak harminc év elteltével, 1998-ban jelentkezett újra a nyilvánosság előtt. Harminc évig dolgozott megszállottként, már-már a vallásosság szintjére emelve a festést, anélkül, hogy különösebb belső indíttatást érzett volna a nyilvános megnyilatkozásra. Harminc év magány, önkéntes száműzetés – regénybe illő történet. (Szombathy Bálint)

 

Helyszín és időpont: MissionArt Galéria, 2018.március 6. - 2018. március 24.

 

Előző

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malko...

Következő

Metálnyuszi és vasököl...

Kövess minket!