2017. December 15. | Valér
Előző

Sagmeister Laura kiállítása...

Következő

Nyári élet – Breznay Pál kiállít...

Keretek között

A Magyar Nemzeti Galéria Keretek között című kiállítása az első tárlat, amely átfogó képet ad az 1958 és 1968 közötti évtized művészetéről. A mintegy 350 mű – festmények, szobrok, grafikák, könyvek, plakátok, valamint iparművészeti alkotások – jelentős része nem állandó kiállítási anyag, köztük számos alkotást a múzeumba kerülése óta eltelt öt-hat évtizedben még soha nem láthatott a közönség.

 

A kiállítás két meghatározó történelmi esemény közötti időszak művészetét tekinti át: az 1956-os forradalom utáni konszolidáció éveitől az 1968-as prágai tavaszig. Ekkor jött létre a kultúrára vonatkozó kategóriarendszer, a „Három T”, vagyis a művek Tiltott, Tűrt és Támogatott kategóriák szerinti minősítése, ami a művészeti eseményeket, kiállításokat és a könyvkiadást is befolyásolta. Tárlatunkon bemutatjuk, hogy a tiltott témák (1956, a szovjet megszállás, a rendszer diktatórikus jellege) által kirajzolt politikai „keretek” ellenére a művészek számtalan alkotómóddal kísérleteztek, hogy az 1956 utáni illúzióvesztett időszakban is megtalálják a korszerű művészi kifejezés „keretek között” maradó formáit.

 

Az 1960-as évek, pontosabban az 1958 és 1968 közé eső évtized a magyar művészet egyik legellentmondásosabb korszaka. Olyan korszak, amelyben még élnek az elmúlt évtized szocialista realizmusának hamisan heroikus, agitatív tartalmú ábrázolási konvenciói, és érlelődnek már a valóság természetére provokatívan rákérdező neoavantgárd törekvések is. A művészi mozgástér azonban keretek közé szorul ebben az időszakban. Láthatatlan keretek jelzik annak a területnek a határát, amelyben a művészi korszerűség igénye csak bizonyos önkorlátozásokkal volt vállalható. A nyílt beszéd helyett ekkor alakul ki igazán a kettős beszéd, a sorok között olvasás, a kódolás és dekódolás rafinált kommunikációs kultúrája, a „Három T” által meghatározott keretek alig észlelhető, a határesetekben azonban nagyon is keményen megtapasztalható világa. 

 

A kiállított művészek között a korszak olyan nagy mestereivel találkozunk, mint Kokas Ignác, Somogyi József, Kurucz D. István, Berki Viola, Kondor Béla, Csernus Tibor, Gruber Béla, Korniss Dezső, Gyémánt László, Mácsai István vagy Viktor Vasarely. A kiállításon néhány olyan külföldi alkotó – Picasso, Fernand Léger, Renato Guttuso, Bernard Buffet – művét is láthatjuk, amelyek akár tematikus értelemben, akár stílusukat tekintve inspirálták az itthoni művészeket.

 

A kiállítás hét nagyobb egységre tagolódik. 

Az első szekcióban olyan művészek állnak a középpontban – például Bortnyik Sándor, Uitz Béla, Hincz Gyula, Barcsay Jenő –, akiknek életműve még a 20. század eleji avantgárdban gyökerezik, és akik nagy túlélőkként az 1956 utáni periódusban is fontos szerepet játszottak. 

A második szekció az 1958 után megszülető új, modern formatervezést mutatja be képek, plasztikák, használati tárgyak, bútorok segítségével. 

 

Kiállításunk harmadik része a politikus művészetről szól. A politizáló művészet – a politikai rendszer által meghatározott keretek között – elsősorban a nemzetközi eseményekre, a világpolitika történéseire reflektált. Ebben a szekcióban számos olyan külföldi mester alkotásával is találkozhatunk, akinek hatása világosan tetten érhető a kor hazai művészetében is. 

A negyedik szekció a korszak magyar művészetének egyik egyetemes metaforáját, az „építés” gondolatát állítja középpontba. A hivatalos ideológia szerint a dolgozó nép a szocializmust építette, s ezáltal az optimistán elképzelt jövő is „épült”. A gondolat már az 1945 utáni újjáépítés során is gazdag szimbolikus tartalommal telítődött. Az 1958 utáni nagy lakótelep-építések, ipari beruházások pedig mindennapi élménnyé tették az állványerdők, daruk, gépek látványát. Az építés konkrétan ábrázolt motívumai mellett ugyanakkor ebben a tematikus keretben éledt újjá a klasszikus avantgárd konstruktivista öröksége, s ezzel együtt a megtűrt vagy olykor tiltott absztrakt, geometrikus művészet lehetősége is. 

 

A kiállítás ötödik nagy egységének címe A modernizmus újrafelfedezése. Az 1956 után berendezkedő rendszer annyiban örököse maradt a megszűnt, sztálinista diktatúrának, hogy a művészettel szemben ez az új rezsim is határozott elvárásokat támasztott. Elvárásai nem voltak annyira dogmatikusak, de a keretek, vagyis a szocialista építés, a szocialista humanizmus, a szocialista erkölcs eszméit kifejező művek iránti elvárás, mégis világosak voltak. A kereteken belül viszonylag tág tere maradt a művészi kísérletezésnek és a többféle művészi tradíció vállalásának. A realizmus, a konstruktivizmus vagy a századelő baloldali avantgardizmusa egyaránt ilyen újjáéledő hagyományt jelentettek. 

 

A tűrt és tiltott művészetet megjelenítő hatodik egységben olyan alkotásokat mutatunk be, amelyek a maguk idejében csak nagyon szűk nyilvánosság számára voltak hozzáférhetők. A lakástárlatok, vidéki kultúrházak, ifjúsági klubok olykor csak néhány napig látható kiállításait a megszállott érdeklődők mellett a titkos ügynökök és besúgók is rendszeresen látogatták. Az első pillantásra érthetetlen vagy értelmezhetetlen – többnyire absztrakt vagy szürrealista – művek rendszerint gyanúsak voltak, a kultúrpolitika pedig minden eszközzel megpróbálta a „dolgozó nép” tömegeit elszigetelni az ilyen művekkel való találkozástól. 

 

A hatvanas évek általános vizuális kultúrájában nagyon mély nyomot hagyott ennek a bizonyos keretek között formálódó modernségnek a világa. A köztéri munkákon, az igényes könyvillusztrációkon, vagy a megfizethető áron hozzáférhető sokszorosított grafikákon keresztül a magyar közönség mégiscsak egy változatosabb, és sok esetben nagyon magas színvonalú művészettel találkozott. A kiállítás hetedik egysége ezeken keresztül mutatja be a korszak általános vizuális kultúráját. 

 

Helyszín és időpont: Magyar Nemzeti Galéria,  A épület, 2017. november 17. – 2018. február 18.

Előző

Sagmeister Laura kiállítása...

Következő

Nyári élet – Breznay Pál kiállít...

Kövess minket!