2019. December 16. | Etelka, Aletta
Előző

Hagyományőrzés a Gyermekvasúton...

Következő

Mosás, fűtés…...

"Gépszemes”-nek áll a világ

Nagy változás várható a mobilpiacon – hangzott el a konkurensek számára fenyegetésként is beillő ígéret a Xiaomi (szép magyaros kiejtéssel: Saomi) napokban megtartott budapesti sajtótájékoztatóján.

 

Az eseményt annak apropóján tartották, hogy a gyártó most hivatalos képviselettel is belép a magyar piacra. Kiderült, hangzatos globális terveik mögött már most komoly számok állnak. Ha tartják magukat a nem is annyira titkos recepthez, sikerük szinte garantált.

 

A világ egyik technikailag leginkább fejlett országa, Kína hatalmas populációja csaknem eléri a másfél milliárdot, ezért ha jól belegondolunk, ekkora közegben valami igazán egyedit kitalálni igencsak szép teljesítmény. Mégis, 2010 elején 6 fiatalnak ez sikerült, és ez annyira bejött nekik, hogy 2 évvel megalakulásuk után máris az 5. helyet zsebelték be maguknak a Kínában leginkább használt okostelefonok piaci rangsorában. A kínai cég néhány hónapja került fel a legnagyobb vállalatokat rangsoroló Fortune500-as listára, a legfontosabb (legnagyobb értékű) márkaneveket számba vevő BrandZ top 100-ban pedig a 74. helyen debütált idén nyáron.

 

A céget a magyarországi country manager, Wagner Tibor által ismerhettük meg részletesebben: a fő irányvonalak az innovatív megoldások, egy egyszerűbb élet elősegítése, valamint a megfizethető ár voltak a kezdetekben, és a mai nap is a Xiaominál. A vállalat nem csak okostelefonokkal foglalkozik, hanem úgynevezett „okosotthon” kiegészítőkkel is, különböző okosórákkal valamint fitness bandekkel, és a manapság Budapesten is nagyon elterjedt Lime rollerek gyártója is ő. Szépen lassan körvonalazódik, hogy ez a startup egy igazi sikersztori, hiszen hihetetlen magas minőségben állítják elő a termékeiket, melyekkel sorra izzasztják meg vetélytársaikat.

 

A két legújabb telefon is messze túlszárnyalja a konkurenciát, ha nem is minden tekintetben. Ami első látásra is nyilvánvaló, hogy a design tarol, az ázsiai bohókás, de mégis kifinomult stílust tükrözi mind megjelenésében mind kialakításában, egészen a hangvilágig. Könnyű, szép formájú, egy női kézben is elfér, de ha a következő adatokat is ismerjük, akkor rájövünk, hogy egy bivalyerős készülékről beszélünk.

 

A hazai képviselet két fontos kategóriában hoz be új eszközt a karácsonyi szezonra. Az olcsóbb a Redmi Note 8T. Ez egy 6,3 hüvelykes képernyő mögé tett, Qualcomm Snapdragon 655 chipsetből, 48 megapixeles kamerából, 4000 mAh-es akkumulátorból álló együttes, melynek nem csak előlapját (képernyőjét), hanem hátlapját is Gorilla Glass üveg védi.  Az igazi nagyágyú a november elején Kínában Mi CC9 Pro néven bemutatott, felénk Xiaomi Mi Note 10-ként érkező csúcskategóriás modell. Ebbe 6,47 hüvelykes AMOLED képernyőt, Snapdragon 730G processzort szereltek. Hátuljára pedig 5 kamerát, melyből a legfontosabb gépszem egy hétlencsés, 108 megapixeles, 5x-ös analóg és 50x-es hibrid zoomolásra képes egység, ami nem csak a sajtóbemutatón prezentált példák, hanem a DxOMark laboratóriumi pontosságú mérése szerint is elképesztően jó fényképeket csinál.

 

Rendkívül pozitív, hogy a sajtótájékoztatón a partnerek és sajtósok mellett FAN kártyás vendégekkel is lehetett találkozni, akik - mint kiderült – a brand rajongótáborába tartoznak. Üdítő volt a látvány, hogy egy ilyen hatalmas cég, ilyen árbevétellel és eladási statisztikákkal olyan már-már bensőséges és közeli viszonyt ápol a felhasználóival, amilyenről más márka még csak álmodni sem merhet.

 

Összességében, mint elhivatott Apple használó, még az én fejemben is megfordult mindezt látva, hogy „lepaktáljak az ördöggel” és váltsak, hiszen az adatok valamint maga az élmény magáért beszél. Vérprofi, innovatív, felhasználó központú, lendületes… Ennyi.

Tóth Lili

Előző

Hagyományőrzés a Gyermekvasúton...

Következő

Mosás, fűtés…...

Kövess minket!